Te + Én

A hűségben vagyunk otthon

Még mindig népszerű az a gondolat, hogy a férfiak hűtlensége biológiai okokkal magyarázható, és emiatt elfogadhatóbb is. Meg a nőké is magyarázható. Elhidegülés, figyelemhiány, intimitás utáni vágy.

Tiszta sor: a hűtlenségnek mindig van oka. Ha nincs kézenfekvő, aktuális oka, akkor vannak előre gyártott, kényelmes, kész válaszok, csak elő kell húzni egyet, felmutatni. Sebek, összetört kapcsolatok, válásba belerángatott gyerekek? Ugyan már! Ha van magyarázat, van felmentés is. Kész-passz, mehet mindenki a maga útján. Vagy együtt. Vagy mégis külön. Vagy hol együtt, hol külön. Vagy egyezségben arról, hogy egy-egy, amit szabad neked, azt szabad nekem is. Egyszer hopp, aztán kopp. Versenyben. Mert majd megmutatjuk, ki a kapósabb a piacon.

De valaki árulja már el nekünk: hogyan lehet otthonra találni így egy kapcsolatban? Hogyan lehetünk őszinték, a végtelenségig nyitottak és bizalommal a másik felé? Pál Feri atya a blogján, egy írásában azt mondja: a hűség azt jelenti, biztonságban vagyunk. Persze jöhet rögtön a szintén népszerű vélekedés, hogy a biztonság MI magunk vagyunk. Tanuljuk meg elfogadni és szeretni magunkat, mert ez jó, és AKKORA, feneketlen nagy biztonságot ad majd, hogy ezzel fogjuk BEVONZANI (vagy megtartani) az igazit, azt a másikat, aki ugyanúgy szőröstül-bőrüstül elfogad majd minket, ahogy azt mi is tesszük önmagunkkal. Kvázi a biztonság: mi magunk vagyunk, a saját magunkról alkotott belső, tiszta és erős kép. Ha ennek kialakítása megtörtént, ha magabiztosak, ha lelkileg ki nem billenthetőek és erősek vagyunk – na akkor vagyunk biztonságban.

Fotó:Freepik/senivpetro

Fotó:Freepik/senivpetro

Miért van az mégis, hogy ebben az évek óta népszerű, az ÉN-re, az önelfogadásra törekvő és építő világban valahogy mégsem érezzük biztonságban magunkat? Miért van az, hogy erős énkép dédelgetése mellett is ERŐS lehet valami hiányérzet? Miért vágyunk mégis társra mindannyian – sőt HŰSÉGES társra? Miért érezzük olyan sokan, hogy egy társ lehetne az, aki mellett, akivel közösen lenne jó felépíteni valamit, ami biztonságot adhatna, amibe esténként belesimulhatnánk, ahol nemcsak a test, de a szív, a lélek is nyugodt, gazdagító álomra hajthatná a fejét? Ahol nem kell attól félni, hogy ma velem, holnap mással lesz kapcsolódás, vagy velem többé nem, vagy mégis, de az már soha többé nem lesz olyan…?

Nem állítjuk, hogy társ (hűséges társ) nélkül garantáltan boldogtalan az, aki ezt az utat választja, vagy ilyen-olyan okok miatt ezen lépeget. Nem állítjuk, hogy nem lehet megteremteni annak (akár mesterséges) feltételeit, hogy társ (hűséges társ) nélkül is legyen BIZTONSÁG. De ez a biztonság jellemzően FIZIKAI biztonság – biztos egzisztencia, egy jó életbiztosítás, tartalékok, van hova nyúlni, ha baj van, van pénz arra, hogy valakit meg tudjunk fizetni, ha kell.

Ám az érzelmi biztonságra nem lehet biztosítást kötni és nem lehet megtakarítani. Nincs kamat. Az érzelmi biztonság megélése csakis hűséges társsal az oldalunkon sikerülhet.

A hűség ugyanis otthont teremt. Otthont a nőnek, otthont a férfinak és otthont a gyerekeknek. Sőt, továbbmegyünk: a hűség otthont jelent a felmenők számára is, mert az az idős szülő érezheti igazán biztonságban magát, ahol a már felnőtt gyerek erős kötésű, hűségre építő szeretetkapcsolatban él. Ha nem hánykolódik, ha nincsenek kilengések, ha a hűség otthonra talál benne, vagy fordítva: ő maga talál otthonra a hűségben.

Sok, sőt, néha úgy érezzük, túl sok emberi sorsra látunk rá, és van valami, ami egészen biztosan látható: azokban a kapcsolatokban, ahol a hűség nincs jelen, nincs valódi otthon. Bár látják egymást a felek, a hangok is áthallatszanak, olyan, mintha üvegfal választaná el őket egymástól. Nincs mód, nem is lehet valódi összeolvadásra. Nincs valódi ölelés, nincs gyengédség, a tapintás akadályba ütközik, lecsúszik a másik testéről, hideg. És szilánkokra törhet az élet, mint az üveg.