Otthon

Hogyan találhatjuk meg az elveszett telefonunkat?

„Az előbb még itt volt, úristen, most meg sehol sincsen!” A mai, telefonfüggő világban nehéz feldolgozni, ha a mobilunknak nyoma vész. Az elveszített vagy ellopott készülék azonban visszaszerezhető, csak néhány ügyes trükk kell hozzá.

Még mielőtt a készülék eltűnik, érdemes rá olyan programot telepíteni, amely segíthet megtalálni azt. A legnépszerűbb okostelefonos operációs rendszerekre már bőven születtek olyan alkalmazások, amelyek a GPS-jel segítségével azonosítani tudják a mobil helyzetét. Érdemes körülnézni a kínálatban, mert már ingyenesen is találhatunk olyan szoftvert, amellyel távolról bekapcsolhatjuk a helymeghatározást a készülékünkön, így bemérhetjük, merre jár éppen.

Ha csak nem emlékszünk, hogy hol hagytuk

Az egyik legbosszantóbb dolog, mikor úgy tűnik el a telefonunk, hogy levettük a hangot, kikapcsoltuk a rezgés funkciót, és lehetőleg még tokba is tettük a készüléket, így hiába csörgetjük meg azt. Ilyenkor sem kell kétségbeesni.

Az előre telepíthető alkalmazások között számos olyat találunk, amelyikben lehetőségünk van akár egy internetes felületről, például a laptopunkról úgy megcsörgetni a telefont, hogy az hangot adjon ki.

Fotó:kaboompics

Fotó:kaboompics

Ha nincs ilyen telepítve, akkor hívjuk segítségül a fizikát! Keressünk egy rádiókészüléket, vagy ha ilyenünk nincs, akkor egy hangszórót, végső esetben egy fejhallgatót. A rádiót állítsuk teljes hangerőre, ha fejhallgatót vagy a hangszórót használjuk, akkor pedig csatlakoztassuk őket egy MP3-lejátszóhoz vagy más hangforráshoz, és indítsunk el valamilyen halk zenét. Járjunk körben ott, ahol a mobilt sejtjük, miközben kérjünk meg valakit, hogy folyamatosan hívja a telefont. Ha valahol furcsa, fehér zajt, sistergést hallunk a hangszóróból, ott jó eséllyel a telefonunk közelében vagyunk, és az érkező jel zavarja a hangszórónk működését.

Ha nyoma sincs, és nem készültünk előre

Ha nincs előre telepített alkalmazásunk, és a rádiós trükk sem segít, maradt egy utolsó mentsvárunk. Az egyik legnépszerűbb keresőmotor és e-mail-szolgáltató ugyanis nem csak azért gyűjt rólunk adatokat, hogy a hirdetéseit ránk szabja. Ezeket az adatokat a mi segítésünkre is felhasználja. Annak, hogy megmentsük a telefonunkat, előzetes feltétele, hogy be legyen kapcsolva rajta a helyadatok megosztásának engedélyezése (a legtöbben ezt bekapcsolva felejtjük az első alkalommal, amikor a navigációt használjuk), és a készülék kapcsolódjon a wifihez vagy a mobilinternet-hálózathoz.

A számítógépről a fiókunkba belépve könnyedén elérhetjük a „telefon keresése” funkciót. Itt kiválaszthatjuk az összes olyan készüléket, amelyiken be vagyunk jelentkezve a szolgáltatásba. Itt rá kell kattintatni arra az eszközre, amit éppen keresünk. Itt sok opció közül választhatunk. Lehetőségünk van bemérni a telefon helyét, és megtudni például azt is, hogy mennyire van feltöltve az akkumulátora. Ha nincs képernyőzár beállítva a telefonunkon, akkor távolról le is tudjuk zárni a készüléket, mégpedig úgy, hogy egyúttal a megtalálónak is üzenhetünk vele. Ha megadunk egy alternatív telefonszámot, a készülék kezdőlapjáról az az egyetlen szám tárcsázható marad, az értékes adatainkhoz viszont senki nem tud hozzáférni. Ha az a gyanúnk, hogy a telefonunk rossz kezekbe került, és már nem reménykedünk a megtalálásában, távolról az összes adatot törölni tudjuk a készülékről – ezt viszont csak végső esetben tegyük meg –, és ez a művelet nem visszavonható.