Otthon

„Csak Róma történt vele” – 5 nap az örök városban

„Csak Róma történt vele, ha szabad így mondani” – írja főhőséről Szerb Antal Utas és holdvilág című regényében, és ennél jobban nem is lehet jellemezni azt az átszellemült állapotot, amely az örök városban sétálva járja át az embert. Velem is megtörtént: ötnapos római vakációm alatt teljesen elvarázsolódtam az olasz fővárosban.

Megmondom őszintén, örülök, hogy egy olyan korban élek, amelyben már nem számít luxusnak meglátogatni egy-egy európai nagyvárost – a párommal fejenként 2 BKV-bérlet áráért megvolt a retúr repülőjegyünk. Ráadásul gyorsabban odaértünk, mint a Balatonra! A szállásunk a központi vasútállomás – Termini – közvetlen szomszédságában volt, így a transzferbusz szinte egyenesen házhoz vitt minket. Az első erősebb szívdobbanás akkor történt, amikor a buszról megpillantottuk a Colosseumot. Egyszerűen hatalmas! Elakadt a szavam – olyan tekintélyt parancsolóan magaslik a többi épület fölé, hogy nem lehet nem ámulatba esni tőle. Felfedezése csak a másnapi programtervünkben szerepelt, így mondanom sem kell, alig vártam a reggelt. De azért még előttünk állt az egész délután, úgyhogy gyorsan lepakoltunk a szálláson, és belevetettük magunkat a városnézésbe.

Fotó: Téklesz Rita

Fotó: Téklesz Rita

Céltalanul bolyongva célba érni

Az első utunk hova máshova vezetett volna, mint egy igazi olasz pizzériába! Az ókori romok után talán ezt vártam a legjobban… Egy elég egyszerű pizzát sikerült választanom, tulajdonképpen csak sajt és koktélparadicsom volt rajta, de még így is isteni volt. Az az utánozhatatlan vékony tészta, mmm! Jóllakottan nekiindultunk, és már ekkor megtapasztaltuk azt, ami talán a legjobb Rómában: szinte minden sarkon van egy megcsodálni való műemlék! Így lyukadtunk ki egyszer csak a Spanyol-lépcsőnél, amely 138 lépcsőfokával (megszámoltuk!) Európa leghosszabb és legszélesebb kültéri lépcsője. Nagyon sokan üldögéltek rajta, boroztak és beszélgettek, meg is csapott minket az igazi dolce vita-érzés. Mi is leültünk egy kicsit, és csak néztük a zsizsegő emberforgatagot. Valami megfoghatatlan rezgés volt a levegőben – mintha az összes jelen lévő ember sorsa egy pillanatra összefonódott volna. Később követtük a tömeget a híres Trevi-kúthoz, Róma legnagyobb és – a helyiek szerint – legszebb szökőkútjához. Itt valóban nagy volt a tömörülés, de azért sikerült odaférkőznünk a pereméhez. Beledobtam 1 eurót, mert a mondás szerint aki pénzt dob a kútba, egyszer még visszatér az örök városba. Kíváncsi voltam, mi történik azzal a sok pénzzel, és kiderült, hogy naponta kb. 3000 euró (!) gyűlik össze a kútban, amit aztán a rászorulóknak adnak. Ez kicsit megmelengette a szívem. A nap lezárásaként kiültünk egy bár teraszára meginni egy rozéfröccsöt, ahol az olasz nők stílusa teljesen magával ragadott – igazi femme fatale-ok, akikből sugárzik az önbizalom. Lenne mit tanulnunk tőlük!

Fotó: Téklesz Rita

Fotó: Téklesz Rita

Gladiátorok nyomában

Másnap következett a legjobban várt program, a Colosseum és a Forum Romanum. Az ókori amfiteátrum tényleg monumentális, hihetetlen, hogy majdnem 2000 éves! Már a bejáratánál állva is kirázott a hideg, belépve azonban mintha egy másik világba csöppentem volna. Szerintem ilyenkor minden ember előtt megelevenedik a gladiátorok harca és a tomboló nép, ahogy az életre-halálra küzdelmet nézi. (Itthon meg is néztük a Galdiátor című filmet, nagyon izgalmas volt úgy, hogy mi is jártunk a Colosseumban!) Innen a közvetlen szomszédságban fekvő Forum Romanumba vezetett utunk, ami az ókori Róma főtere és kereskedelmi központja volt. Tényleg lenyűgöző, mennyi minden fennmaradt! A romok között sétálva átjárt a kor szelleme, próbáltam a képzeletemmel felépíteni az épületeket és vizualizálni egy átlagos római napot időszámításunk előtt néhányban… Egyszerűen fantasztikus élmény volt ott lenni. Délután elsétáltunk a Tevere partjához, amelynek egy hosszú szakasza tele volt sátras éttermekkel. Egy mennyei pesztós pennét vacsoráztam, és elhatároztam, ha beleőrülök is, otthon megtanulom „al dentére” főzni a tésztát.

Fotó: Téklesz Rita

Fotó: Téklesz Rita

Fotó: Téklesz Rita

Fotó: Téklesz Rita

A minestrone megér egy misét

A vasárnapi programunk adott volt: ellátogatni a Vatikánba, és meghallgatni a pápa vasárnapi miséjét. Olaszul ugyan nem tudunk, de úgy gondolom, ilyen élmény nem minden nap adódik az ember életében. Bejutni a Vatikán területére olyan volt, mint egy reptérti ellenőrzésen áthaladni – hossszas sorbanállás, zsebekből kipakolás, átvilágítás –, de megérte. Csodálatos látványt nyújt a Szent Péter tér félkörívű oszlopsoraival, a Szent Péter-bazilika pedig hatalmas kupolájával. Mindenki a bazilika felé fordulva várta a délben kezdődő misét, ám Ferenc pápa a jobb oldalon található pápai rezidencia ablakában tűnt fel. Az összegyűltek megtapsolták, majd velünk együtt csendben végighallgatták a körülbelül negyedórás misét. A bazilikához akkora sor állt, hogy inkább csak körbejártuk a teret, aztán elindultunk felfedezni a környéket. Kicsit el is tévedtünk, de egyáltalán nem bántuk, hiszen egy gyönyörű panorámás helyre lyukadtunk ki. Amikor megéheztünk, nem keresgéltünk sokat, az első kis téren beültünk egy hangulatos étterembe, ahol életem eddigi legjobb minestrone levesét ettem.

Fotó: Téklesz Rita

Fotó: Téklesz Rita

A hétfőt a tengerpartnak szenteltük – én még soha nem fürödtem tengerben, úgyhogy nagyon élveztem! A városból ¾ óra alatt el lehet érni Ostia partját egy helyi vonattal, amire mindössze 1,5 euró a jegy. Nem sétáltunk el a szabadstrandig, 1 kilométer gyaloglás után feladtuk és befizettünk egy napágyas, napernyős strandra. A homok olyan forró volt, hogy 3 másodpercet sem lehetett kibírni rajta mezítláb! A tengerben nem sokan fürödtek, ami nem csoda, hiszen nagyon hideg volt – mi természetesen bemerészkedtünk. Furcsa volt érezni a sós ízt a számban, de nagyon jólesett pancsolni kicsit.

Topban a tilosban

Az utolsó napunkon már csak a Pantheon és Piazza Navona volt a listánkon. Előbbibe alig akartak beengedni, mert a vállaim fedetlenek voltak, és nem volt nálam semmilyen lepel… De aztán mégis besurrantam, kicsit szégyelltem is magam miatta. Az i. e. 27-ben (!) épült templomba belépve lenyűgözött annak nagysága, a kupola környílásán beszökő napfény pedig még magasztosabbá tette a dómot. Eszembe is jutott az Angyalok és démonok című film, amelynek egy jelenete itt játszódott (hazaérve természetesen ezt a filmet is megnéztük újra). Ezután átsétáltunk a Piazza Navonához, ami Róma történelmében központi térnek számított, ma pedig nyüzsgő kulturális helyszín tele kávéházakkal. Kapucsínóztunk egyet – ami szintén életem eddigi legjobbja volt –, majd célba vettük a Tevere túlpartján található hangulatos negyedet, ami szűk utcáival és tündéri éttermeivel teljesen levett minket a lábunkról. Itt elköltöttük utolsó római vacsoránkat, majd megnéztük a naplementét és keserédes érzésekkel visszaballagtunk a szállásunkra.

Fotó: Téklesz Rita

Fotó: Téklesz Rita

Fotó: Téklesz Rita

Fotó: Téklesz Rita

Rómát egyszer mindenkinek látnia kell. Itt összemosódik a múlt a jelennel, az antik a modernnel, és egyszerre van meg benne az olasz kisváros bája és az európai kulturális központ nagysága. A pénzt bedobtam a Trevi-kútba, úgyhogy én még biztosan visszatérek ide az életben…

https://www.instagram.com/p/BVl99YSjYTv/