Otthon

Kétszer háziasította a vadmacskát az ember

Kétszer szelídítette meg a vadmacskát az ember, egyszer a Közel-Keleten, egyszer Egyiptomban – állapította meg a téma eddigi legnagyobb léptékű genetikai kutatása.

A közel-keleti „termékeny félhold”, a mezőgazdaság bölcsőjének lakói lehettek az elsők mintegy kilencezer éve, akik a vadmacskát sikerrel háziasították, néhány ezer évvel később a macskák az ősi Egyiptomból terjedtek el a hajózási útvonalak mentén. Ma az Antarktisz kivételével minden földrészen élnek – írta a BBC hírportálja.

A tudósok úgy vélik, a vadmacskák a gabonaraktárak köré gyűlő egerek miatt kerültek közel a földművesekhez. „A mai macskákban mindkét területről származó állatok génjei megtalálhatók” – mondta Eva-Maria Geigl, a Nature Ecology & Evolution című szaklap friss számában ismertetett kutatás vezetője. Mielőtt az ember teljesen háziasította volna, évezredeken át patkányfogónak használta a macskát (hajókon és a gazdaságokban). „Mondhatnánk, hogy a macskák választották az ember társaságát, de a kapcsolat mindkét fél számára haszonnal járt” – magyarázta Geigl, a párizsi Jacques Monod intézet kutatója.

Fotó:Pexels/CC0 License

Fotó:Pexels/CC0 License

Genetikai bizonyítékok arra utalnak, hogy a macskát ott háziasították először, ahol a mezőgazdaság elkezdődött: a Közel-Keleten. A földművesek voltak az elsők, akik a vadmacskát a házhoz szoktatták, majd – akár szándékosan, akár véletlenül – magukkal vitték az utazásaikra. A háziasítás második hulláma az ősi Egyiptomban ment végbe. A macskák a római birodalom idején terjedtek el Európában, majd a vikingek korában ennél is messzebbre jutottak.

Az egyiptomi macska DNS-ét egy viking kikötőben is megtalálták, ami arra utal, hogy az állatokat észak-európai kereskedelmi hajóutakra is magukkal vitték a tengerészek. Meglepő, hogy a cirmos bundájú macskák csak a középkorban jelentek meg. A DNS-vizsgálat alapján a jellemző mintázatot okozó génmutáció Nyugat-Törökországban jelent meg a 14. században. Az ezt követő évszázadokban, amikor a macskák értékét inkább a szépségük, mint a hasznosságok jelentette, a cirmosok elterjedtek az egész világon.