Stílus

Nyaraljunk, ne csak utazzunk!

Június van, a legtöbb magyar már nagyjából tudja, mikor és hova utazik a nyáron, ám érdemes a szálláson és az utazás megszervezésén túl egyéb módokon is készülni erre az egész évben várt 7-10 napra, hogy tényleg kipihenten és valódi élményekkel feltöltekezve térjünk vissza a munka szomorú világába.

Szakítsuk meg az évet akár többször is

Akik nehezen bírják az év közbeni taposómalmot, azok szervezzék inkább úgy az évüket, hogy ne egy nagy pihenéssel szakítsák meg a szürke, szívfacsaró hétköznapokat, hanem helyette inkább 2-3 minivakációt iktassanak be tavasszal és ősszel, amennyiben lehetőségük van rá. Nem kell feltétlenül külföldet választani, itthon is rengeteg izgalmas helyet találunk, s ha elég élelmesek vagyunk, szó szerint fillérekért ellakhatunk egy kis tanyán, tóparton vagy erdei házikóban.

Fotó: iStock.com/petrenkod

Fotó: iStock.com/petrenkod

Komfortzónán innen és túl

Persze a téli nagy hidegekben még csábítóan hangzik az egy hét fekvés valamelyik vízparton, amikor is nem csinálunk semmit, ám nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb módja a kikapcsolódásnak. Pár nap alatt könnyen elunhatjuk magunkat, s esetleg megbánhatjuk, hogy nem a tiroli hegyekbe mentünk teheneket bámulni, hegyet mászni vagy vadregényes erdőkben bóklászni. Szervezzük meg úgy az utat, hogy legyen semmittevős, napozós része is, ám ha meguntuk a partot és a többi nyaraló fedetlen bájainak látványát, el tudjunk menni valahová, s magunkba tudjunk szívni némi helyi történelmet, ne adj’ isten, kultúrát. Sőt, a bátrabbak körülnézhetnek, s kereshetnek a környéken valami extra lehetőséget, melyet otthon biztosan soha nem csinálnánk: hegymászás, borkóstolás, kézműveskedés vagy vadvízi evezés. Ha külföldre megyünk, s lehetőségünk van bepillantani egy helyi család életébe, semmiképp se hagyjuk ki a lehetőséget, hiszen az ilyen élményekkel valóban többek lehetünk. Ne hagyjunk ki egy izgalmasnak ígérkező koncertet, bulit, salsa-estet sem, vegyünk részt minden eszement dologban, amit csak szerveznek nekünk, hogy tényleg legyen mire visszaemlékeznünk egy hideg novemberi estén, amikor épp minden reménytelennek tűnik.

Készüljünk fejben és papíron is

Az utazás megszervezése nem ér véget a szállás lefoglalásánál vagy a kocsi megtankolásánál, nézzük meg, hová is megyünk! Tikkasztóan üres munkahelyi óráinkat ne bikinirendeléssel töltsük ki, hanem készüljünk fel az adott országból, településből, olvassunk utána minden apróságnak. Ezzel nemcsak megkönnyítjük majd az ottlétünket, de felkészültnek tűnünk majd családtagjaink előtt is, sőt, akkor sem fogunk kétségbeesni, ha esni fog az eső, és látszólag nincs mit csinálnunk.

Fotó: iStock.com/Violetastock

Fotó: iStock.com/Violetastock

Levezetésképpen

Fontos, hogy rögzítsük a nyaralás legszebb pillanatait, de azért figyeljünk arra, hogy ne csak a lencsén vagy a telefonon keresztül szemléljük a látnivalókat. Pár kép után nézzük meg mi magunk is, hol vagyunk. Aztán ha hazajöttünk, érdemes megfelelően rendszerezni, tárolni is ezeket az emlékeket, hogy elővehessük majd őket azokon a bizonyos sötét és nehéz napokon. Sőt, ha a gyerekekkel együtt nézzük, és sokat beszélgetünk a közösen átélt élményekről, nemcsak jobban rögzül majd bennük az együtt eltöltött idő, sokkal jobban fogják várni a következő évit, s talán lassan segíthetnek is bekapcsolódni a szervezésbe. Majd csak kialakul lassan bennük is az igény, hogy járják a világot, megismerkedjenek minél több kultúrával, ezáltal többek és jobb emberek legyenek.