Siker

Vigyázat, kirúgásveszély! Vajon fel lehet készülni az elbocsátásra?

Vannak jelek, amik megelőzik a rossz dolgokat. Csak hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni ezeket, mert „velünk olyasmi nem történhet meg”. Aztán bekövetkezik a baj, elbocsátanak, és visszagondolva belátjuk: rengeteg jel utalt erre a lépésre.

Az egyik legrosszabb élmény a világon, amikor kirúgnak valakit a munkahelyéről. Még akkor is váratlanul éri az embert, és nem érti, hogy miért éppen őt, miért vele történik meg mindez, amikor korábban, napokkal vagy esetleg hetekkel azelőtt már sejtette, hogy valami nincs rendben. Merthogy gyakran ennek, tudniillik az elbocsátásnak is vannak jelei, amiket ha a megfelelő módon értelmezünk, még idejében elkezdhetünk új munkát keresni, de legalábbis fel tudunk készülni a legrosszabbra, arra, hogy kirúgnak bennünket.

Az első jel, amelyik jelentkezik, az a megérzés. Kicsit úgy tűnhet, hogy ez a legbizonytalanabb az összes jel közül, hiszen az ösztöneink tévedhetnek, de akivel már megtörtént, az tudja, hogy az elbocsátását valahogy megérezte. Aztán lehet arról vitatkozni, hogy a megérzés milyen összefüggésben lehetett az esemény bevonzásával, de a megérzés valahogy mindig működik ebben az esetben is.

Fotó: iStock.com/cyano66

Fotó: iStock.com/cyano66

Minősítés, kommunikáció, belső kör

Aztán persze ott vannak a kézzelfoghatóbb jelek, mint például egy rossz értékelés, vagy ha napok óta csak azt halljuk a közvetlen főnökünktől, hogy nem elég a munkánk, nem elég jó a teljesítményünk, ha folyton azt hangoztatja, hogy ennél több kell, ennél jobban kellene dolgoznunk, akkor a néhány nap vagy hét múlva bekövetkező elbocsátás már szinte nem is olyan meglepő… Ahogyan akkor sem, ha megromlott a kommunikációnk a főnökünkkel. Ha mindig feszültség van kettőnk között, nem tudunk normálisan beszélni, ha egyszerűen provokálva érezzük magunkat, és nem tudunk tisztelettel válaszolni, visszavágunk, feleselünk – ne csodálkozzunk, ha végül kiadják az utunkat.

Persze az sem biztató, ha érezzük, hogy kiestünk abból a bizonyos belső körből, amiben korábban voltunk, illetve amiben a többiek még mindig benne vannak. De mi nemhogy már nem vagyunk a főnök kedvencei (ha voltunk valaha), de még annál is távolabbra kerültünk, amolyan elviselt, de inkább nem kívánatos személyek lettünk a munkahelyünkön.

Fotó: iStock.com/Zinkevych

Fotó: iStock.com/Zinkevych

Éreztetik velünk, ha valami készülődik

Elképzelhető, sőt nagyon is esélyes, hogy az elbocsátás nemcsak úgy jön, egyik pillanatról a másikra, hanem a vezetők nagyon is jól tudják, hogy kit szeretnének a cégen kívül látni. Sajnos ilyen is van. És ezt a lépést elő kell készíteni például azzal, ha olyan munkát adnak valakinek, amit (szinte) lehetetlen elvégezni, nemhogy határidőre, de egyáltalán. Vagy kevesebb munkát kapunk, és az is annyira jelentéktelen, hogy ha nem tennénk semmit, akkor is megoldódna, vagy „elvégződne” valahogyan. Ahogyan az is elképzelhető, hogy egyszer csak azt mondják nekünk, hogy bizonyos juttatásokat megvonnak tőlünk, esetleg nem engedélyezik, hogy bármilyen költségünket elszámoljuk a cég felé.

A felénk irányuló közömbös viselkedés, akár a főnökünktől, de a közvetlen kollégák részéről is jelezheti, hogy valami nincs rendben, legyünk szemfülesek, gyanakodjunk, készülődjünk. Ahogyan azt is vegyük komolyan, amikor egy-egy negyedéves vagy féléves értékelésen olyasmik hangzanak el, hogy „megszorítások várhatóak”, vagy „összevonásokra lesz szükség” és ehhez hasonlók, mert ezek legtöbbször létszámleépítéssel is járnak.