Csillagok

Egy elfeledett indián törzs tagja nyerte a maratont

A 22 éves María Lorena Ramírez a tarahumara, más néven rarámuri indián törzs tagjaként vett részt egy mexikói hivatalos ultramaratonfutó-versenyen. Műanyag szandálban, szoknyában is ő lett az első, ami egyedül azért nem véletlen, mert a törzs mindig is kiváló volt futásban.

50 km szandálban

Miközben a maratonfutók többsége sportöltözékben, pulzusmérőkkel, proteinszeletekkel, görcsoldó krémekkel és kulacsokkal felszerelkezve állt rajthoz, María futócipő híján műanyag szandálban, hosszú szoknyában, átlagos ruházatban szállt versenybe, nyakába csupán egy kendőt kötött. Mindenféle teljesítményt segítő ketyere nélkül is elsőként ért célba az ötszáz versenyző közül, pedig terepen futottak. A lány 7 óra 3 perces idejével elnyerte a 6000 pesós díjat, és utána még csak nem is volt a végletekig kimerült. Futott ő már ennél többet is, Chihuahuában például 100 kilométert egy terepfutóversenyen – ott második lett. Náluk a futás egyébként családi hagyomány: apja és a hét testvér közül 3 rendszeresen versenyez, no nem élsportolók, átlagos emberek, különleges tehetséggel megáldva. A versenyekre sem a dicsőségért neveznek, hanem a díjakért, illetve ahogy María apja, Santiago fogalmazott: „Amíg futok, addig sem éhezem.”

Edzés helyett állatterelés

María és családja mindennapjait az tölti ki, hogy gondozzák a ház körül tartott állatokat, teheneket, csirkéket. Mivel folyamatosan hajtják, terelik őket a hegyvidéken, rengeteget gyalogolnak, futnak, így jó erőben vannak. Ha a szomszédba mennek látogatóba, vadásznak, vagy kereskedni akarnak, sok-sok kilométert kell megtenniük hegyen-völgyön át, jármű nélkül. Még a szomjazáshoz is hozzászoktak: amikor nem tudnak magukkal vizet vinni a hosszú útra, akkor a helyi őslakosok által jól ismert pinolét eszik, ami vízből és kukoricalisztből készül.

https://www.instagram.com/p/BVHN61iDtgJ/

Futásra teremtve

A tarahumara vagy rarámuri indián törzs tagjai – az aztékok leszármazottai, rokonságban állnak az apacsokkal – már a nevüket is arról kapták, hogy jól futnak: a „rarámuri” szó azt jelenti, hogy a gyalogfutók törzse. Annyira kiválóak ebben a sportban, hogy az amerikai író, Christopher McDougall magyarul is megjelent könyve, a Futni születtünk konkrétan róluk szól. A törzs, mely nagyjából ötvenezer tagot számlál, Mexikó északnyugati, hegyekkel tarkított részén él, és a futás még vallásukban is benne van: úgy hiszik, minél gyorsabban és minél messzebbre fut valaki, annál közelebb kerül az istenhez. A nép tagjai félnomád életet élnek, barlangokban vagy kis házakban laknak, és mindenhová futva közlekednek, akár napi 80-100 kilométert is megtéve, miközben mondjuk szarvast üldöznek. Elképesztően jó az állóképességük, ezért nem viseli meg őket egyik hivatalos maratonfutó-verseny sem. A törzs tagjai maguk között is szoktak versenyeket tartani nemek szerint, a győztes nagy dicsőséget élvez. Nevezési korhatár nincs, náluk az ötvenévesek is ugyanolyan jók, mint az egészen fiatalok.

https://www.instagram.com/p/BUeycsRh-e1/

Saját cipőt készítenek

Hiába húznak a hivatásos sportolók egyre modernebb futócipőket, úgy látszik, az ősi módszerek még mindig jobban beválnak. A tarahumarák saját maguk készítik saruikat: a talp egy régi gumiabroncs, ezt kenderrostokkal vagy állatbőrrel kötik a lábukra. Különleges technikájuknak köszönhetően sértetlen lábbal tesznek meg hosszú távokat is benne, de akár mezítláb is. Számukra a futás nem egy sport, amire fel kell készülni, hanem az élet szerves része.