Otthon

Krúdy Gyula ihlette képeket festettek egy óbudai tűzfalra

Krúdy Gyula író életéhez kapcsolódó műveket festettek az óbudai Tanuló utcában lévő Katolikus Plébánia melléképületének falára.

A 350 négyzetméter nagyságú tűzfal Benkő Katalin képzőművész tervei alapján újult meg – közölte az MTI-vel a festést végző Színes Város Csoport. A felületen több mint tíz művész dolgozott két héten át, és 220 liter festéket használtak el. A munkálatokat most is szakszerű, a műszaki előírásoknak megfelelő felújítás előzte meg.

A projekt Bús Balázs, Óbuda polgármestere felkérésére jött létre. A területet azért nevezték el az íróról, mert Krúdy a Tanuló utca szomszédságában élt. „Óbuda különösen fontos helyszín a Színes Város életében, ugyanis itt készült el az első Vasarely ihlette festmény 2010-ben, a mostani festést pedig a közelben lévő református parókia Kós Károly terveire épülő tűzfalfestése előzte meg” – mondta el Flór Péter, a Színes Város Csoport egyik vezetője.

Krúdy Gyula néhány műve

Szécsény-kovácsi Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878 – Budapest, Óbuda, 1933) író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere. Olyan közismert regények szerzője, mint például A vörös postakocsi, az Őszi utazások a vörös postakocsin, a Hét bagoly, az N. N. vagy a Valakit elvisz az ördög. Novelláskötetei is igen népszerűek, mint például a Szindbád utazásai, Szindbád: A feltámadás, Szindbád megtérése, az Álmoskönyv, a Margit története vagy az Aranykéz utcai szép napok.

Egyik legemlékezetesebb filmes feldolgozás a művei kötül a Szindbád, amelyet Huszárik Zoltán rendezett 1971-ben, a főbb szerepeket pedig Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva és Dajka Margit játszotta benne.