Csillagok

Érezni, amit mások éreznek: az empátia

Átérezni, együtt érezni másokkal – valami ilyesmit jelent az empátia. Szerencsére sokan vannak, akik képesek erre az igazán emberi érzésre. Vannak azonban olyanok is, akik nem, vagy csak részben éreznek együtt másokkal. Persze az sem jó, ha valakinél túlzott empátia jelentkezik – de vajon tudjuk befolyásolni?

Három idős férfi (Morgan Freeman, Michael Caine, Alan Arkin) elhatározza, hogy kirabolnak egy bankot. Mert kevés a pénzük, megvonják a nyugdíjukat, és egyébként is, életük végén szeretnének úgy élni, hogy ne kelljen nélkülözniük. Elkészítik a tervet, kirabolják a bankot, ám az egyikük vált néhány szót az egyik tússzal, aki történetesen egy kislány. Elmondja neki, hogy azért rabol bankot, mert nincs pénze, ami többek között arra kellene neki, hogy sűrűbben láthassa a távol élő unokáját. Majd rosszul lesz, a kisány meglátja az arcát – a rablás mégis sikeres. Később szembesítik ezt a kislányt az elkövetőkkel: több idősebb férfi közül kellene kiválasztania azt a „bácsit”, akit akkor a bankban látott. A kislány felismeri, de eszébe jut, mit mondott a férfi, ezért azt mondja, az elé állítottak között nincs ott az, akit akkor, a rablás idején a bankban látott. Aki látta a Vén rókák (2017) című filmet, az bizonyára nagyon jól tudja, melyik jelenetről beszélünk. Az empátiának azonban ez csak az egyik megjelenése a mozivásznon, számos hasonló jelenetet láthattunk már életünk során, amikor a jóság és az együttérzés miatt összeszorul a szívünk és könny szökik a szemünkbe…

Fotó: iStock.com/gpointstudio

Fotó: iStock.com/gpointstudio

Sírunk, mert más is sír

A szakemberek szerint az empátia ugyanis az a képesség, ami segít nekünk egy másik ember, csoport vagy egyáltalán más élőlény szempontját felfogni, megérteni és főként átérezni. Az empátia megnyilvánulása lehet például az, amikor valaki egy másik ember bánatát hallgatva, egy másik élőlény szenvedését látva, önmagát az adott helyzetbe beleképzelve saját élményként éli meg, ezzel a legmélyebben átérezve azt – írja a Wikipédia. Másképpen az empátia azon képesség, amely lehetővé teszi, hogy sajátunkként éljük át mások érzéseit. Például egy nagypapáét, aki szeretné sűrűbben látni a kisunokáját.

Hogyan alakul ki az empátia?

Ebben jelentős szerepe van a szülői nevelésnek. A segítőkész, támogató szülők példaképként szolgálnak a gyermekek számára, akik így empatikusabbá válnak. Ugyanakkor igaz, hogy az empátiás képesség személyiségfüggő. Vannak jó és kevésbé jó empátiás készségű emberek, akár testvérek között is lehet különbség erre vonatkozóan (is). Az empátia az ember pillanatnyi lelkiállapotától is függ, hiszen ha valakinek magának is gondjai vannak, kevésbé tud belehelyezkedni más lelkiállapotába.

Fotó: iStock.com/DragonImages

Fotó: iStock.com/DragonImages

És hogyan nem alakul ki?

A rideg, ingerszegény családi környezet, a családi erőszak, a rossz szülői példa a veleszületett empátiás készség elsorvadását eredményezheti. A veleszületetten jó empátiás készség elsorvadhat akár tudatos kineveléssel, vagy például a családon kívüli szociális környezet által is (rossz társaság). A családi nevelés, környezeti behatások által gyakori az olyan kettősség, amely szerint bizonyos személyek, csoportok felé mély empátia jön létre, míg másokkal szemben ennek akár teljes hiánya figyelhető meg. Empátia vagy annak hiánya állatokkal, de akár élettelen dolgokkal kapcsolatban is létrejöhet.

Az empátia határai

Az együttérzés és a beleérző képesség fontos, de nem szabad, hogy minden esetben, mindenekfelett ez irányítsa az életünket. A szakemberek szerint ugyanis a túlzott empátia akár még a hátrányunkra is lehet, kihasználhatják, átverhetnek, vagy más módon visszaélhetnek vele.

A témával Empátia és annak határai címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül ma is 17 óra 10 perckor kezdődő adása. A stúdióban beszélget Lux Ádám, dr. Szerényi Gábor és Labancz Dániel, valamint meglepetés hölgyvendég is érkezik hozzánk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.