Ki mondja meg, mikortól menjen iskolába?
Egy tökéletes világban minden nagycsoportost pszichológus vizsgálna meg, majd utána leülne egy kerekasztal-beszélgetésre a szülőkkel, az óvónőkkel és a leendő tanító nénivel, hogy együtt eldöntsék, mi a jó a gyereknek. Ehhez képest a valóság sokszor kegyetlenül más: az, hogy az óvónők kit javasolnak első osztályba, függ a gyerektől, a férőhelyek számától – ha kevés az elsős, betesznek még néhányat –, a szülői kéréstől, attól, az óvónő szereti-e a mi gyerekünket vagy sem, és még sorolhatnánk. Szülőként annyit tehetünk, hogy ha nem értünk egyet az óvónők javaslatával, akkor fellebbezünk a döntés ellen, iskolaérettségi vizsgálatra megyünk, és évismétlést kérünk – vagy éppen korkedvezményes iskolai beíratást. Mindezen papírok és kérések, vélemények alapján a végső szót az iskola igazgatója mondja ki.
Fotó: iStock.com/DGLimages
Mi a baj a korai kezdéssel?
A legtöbb gyerkőc nagyon izgatottan várja az iskolát. Új élmények, új kihívások, új pajtások, igazi „nagyfiús” vagy „nagylányos” érzés, megbecsülés, színes ceruzák a már három éve ismert és sokszor unt óvoda után. A csemete azonban nincs tisztában az iskola igazi világával, a házi feladat írásával, a teljesítményalapú osztályozással, és ha túl korán kerül be – még akkor is, ha már betöltötte a hatodik életévét –, szorongás, kudarcélmény és akár pszichoszomatikus betegség is lehet a kaland vége. Ezért szülőként nemcsak az óvónők és a gyerek igényeit kell figyelembe vennünk, de azt is, milyen lesz az elsős tanító néni, kik lesznek az osztálytársak, vagy az új óvónő, le lehet-e kötni az oviban még egy évig a gyereket, az unalom vagy a korai iskolakezdés hat-e rá károsan.
Ne féljünk szakértőt megkérdezni
Miután minden érintett véleményét meghallgattuk, de maradtak kétségeink, akkor ne féljünk felkeresni egy szakembert. A nevelési tanácsadóban vagy a gyerekpszichológusok között sok a megbízható, hozzáértő ember, akik játékosan felmérik a gyerek állapotát, ismerve az iskolaérettség kritériumait (testi fejlettség, eszközkezelés, ceruzafogás, mozgás, beszédkészség, gondolkodás, memória, figyelem, szabálytudat, nyitottság, kudarctűrő képesség, felnőttekkel való viszony, szocializáció, érzékenység stb.), de figyelembe veszi a csemete egyéni érzékenységét is.
Fotó: iStock.com/Nadezhda1906
Amikor az ovi akarja, hogy menjen
„Egy faluban élünk, ahol az általános iskola nehéz helyzetben van, mert kevés a gyerek” – meséli Eszter. „Egyértelmű nyomás volt rajtunk, hogy Bence menjen iskolába, különben nem lesz meg a tizenöt gyerek az első osztályban. Bence a kora szerint már mehetett volna, de én szerettem volna, ha marad még egy évet, mert idén ment óvodába a kistesója is, és a féltékeny Benci egyfajta sértésként élte meg, hogy őt meg iskolába vinném. Végül az ovi igazgatója is külön kért, hogy írassam be a fiam, mert anélkül bajban lesznek, így nem volt egyszerű meghozni a döntést. Végül a tanítónő személye döntött: a barátnőm a szomszéd faluban jövőre kezdi az első osztályt tanítónőként, régóta ismeri és szereti a fiamat, így Bencét nem írattam be a helyi iskolába. Jövőre a szomszédos oviban járjuk újra a nagycsoportot, mert az itteni óvónők megorroltak ránk, és ott kezdjük majd a sulit is.”
Amikor a szülő akarja, hogy menjen
„A férjem, akit elég katonásan neveltek, ragaszkodott hozzá, hogy az ikrek menjenek csak hatévesen iskolába, pedig az óvónők szerint maradhattunk volna még egy évet” – kezdi Zsuzsi. „Szerinte a gyerekek csak feleslegesen játszanak az óvodában, nem tanulnak semmit, csak lopják a napot, miközben már elkezdhetnék a nyelvtanulást és az életre való felkészülést. Még jó, hogy nem küldi őket bentlakásos iskolába Svájcba! Komoly harcok dúltak közöttünk a témában, de végül a nagymama segített dönteni: amikor nála voltak a gyerekek, sokat beszélgettek, és kiderült, mennyire vágynak már az iskolára. Így végül beleegyeztem, de nem a szigorúbb suliba megyünk, hanem Waldorfba a kiemelkedő kreatív képességeik miatt.”
