Csillagok

Hétköznapi tárgyak, amelyeket nem arra találtak fel, amire ma használjuk őket

Egyetlen nap alatt rengeteg tárgy akad a kezünkbe, de azt talán nem is sejtettük eddig, hogy nem mindegyiket használjuk arra, amire eredetileg kitalálták őket. Ilyen lehet egy bizonyos üdítőital, vagy akár a kedvenc cipőnk is!

Kóla

Az üdítőital elődjét egy gyógyszerész, John Pemberton találta fel az amerikai polgárháború idején. A kóladióból és a kokacserje szárított leveleiből nyerte ki az összetevőket, és azoknak a katonáknak javasolta, akik fájdalomcsillapítót szedtek a sérüléseikre, a vegyület ugyanis nyugtatta az idegrendszert. A későbbiek folyamán megpróbálta üdítőként árusítani, de mivel nem lett túlságosan sikeres, úgy döntött, inkább eladja az ötletet. Az új tulajdonosok kivonták belőle a tudatmódosító összetevőket, és így született meg az ital, amelyet ma is ismerünk.

Fotó: iStock.com/piyato

Fotó: iStock.com/piyato

Futópad

A világ első, tágabb értelemben vett futópadja ugyancsak megmozgatta az izmokat, de az emberek nem igazán önszántukból használták. 1818-ban Sir William Cubitt gondolkodott el azon, hogyan dolgozhatnának a börtönre ítélt emberek úgy, hogy azzal a környezetükre is hasznosak legyenek. Így talált ki egy olyan gépezetet, amely lépcsőfokokból állt, és mókuskerékhez hasonlóan mozgott. A tetején volt egy kar, amelybe a rabok kapaszkodtak, és a folyamatos tekeréssel tudták működtetni az ott lévő malmot.

Post it cetli

A ragadós papírdarabok feltalálója, dr. Spencer Silver eredetileg más célból kezdett el kísérletezni az ötlettel. Ő ugyanis egy olyan ragasztót szeretett volna kikeverni, amely hosszú távon képes egymáshoz rögzíteni a nehezebb tárgyakat is. A találmánya viszont nem volt ilyen erős, mivel a ragasztó nem tudta összetartani ezeket túl sokáig. Egy kollégája viszont elkezdte ezt kisebb papírlapokra kenni, és segítségükkel megjelölni a könyvében, melyek a fontosabb oldalak. Az ötlet megihlette dr. Silvert, és rövidesen elkezdték gyártani a ma már ismert post it jegyzettömböket.

Fotó: iStock.com/ Jacob Ammentorp Lund

Fotó: iStock.com/Jacob Ammentorp Lund

Magas sarkú cipő

Míg a mai időkben már bármelyik boltban vásárolhatunk magunknak magasabb sarkú cipőket, addig ezt az ősi Egyiptomban csak a kiváltságos emberek viselhették, vallási rituálék során. Ez nőkre és férfiakra egyaránt igaz volt. Más helyeken is elterjedt idővel ez a lábbeli: a perzsa lovasok a sarokkal támasztották meg magukat, amikor épp nyilakat lőttek ki, míg a középkori Európában az arisztokraták viseltek ilyen cipőket. Természetesen ezek nem a mai értelemben vett sarkak voltak, hiszen a modernebb változatot csak a 20. században készítették el. A korábbi típusok talpa sokkal vastagabb volt, és nem létezett még a tűsarok sem.

Buborékfólia

Ez az a tárgy, amibe a megrendelt termékeket becsomagolják, de mi mégis legszívesebben arra használjuk, hogy kipukkasszuk a buborékokat. Azonban azt kevesen tudják, hogy eredeti funkciója sem az előbbiben, sem az utóbbiban nem merül ki. Két mérnök találta fel ezt a fóliát még 1957-ben, azzal a céllal, hogy 3D-s műanyag tapéta legyen belőle, amelyet a házak falára helyeznek fel az emberek. Az ötlet viszont nem vált túlságosan népszerűvé, így a feltalálók kissé módosítottak rajta, és védő csomagolásként kezdték el használni.

Fotó: iStock.com/andyjward

Fotó: iStock.com/andyjward

Mikrohullámú sütő

Ma már minden háztartásban megtalálható ez az eszköz, azonban a feltaláló, Percy Spencer véletlenül készítette el az első prototípust. Valójában egy radarkészülékkel kísérletezett, amikor észrevette, hogy az ebből érkező mikrohullámok megolvasztották a zsebében lévő csokoládét. A látottak elgondolkodtatták, így kipróbálta, mi történik, ha egy kukoricadarabot tesz az eszközre; ez pedig elkezdett kipattogni. Így látta meg a lehetőséget ebben a tárgyban, és hamarosan elkészítette az első igazi mikrohullámú sütőt.