Csillagok

Előítéleteink meglepő természete

Hiába is tagadjuk a végtelenségig, tömve vagyunk prekoncepciókkal, az ismeretlentől való félelemmel és persze előítéletekkel. Egyértelműen befolyásolnak minket, tehát egyszerűbb és okosabb, ha felismerjük és beismerjük a létezésüket, és megtanulunk együtt élni velük.

Az, ha tagadjuk, hogy léteznek, legalább annyira veszélyes, mint ha tudatában vagyunk és használjuk őket, azaz ezek mentén éljük az életünket.

Nem feltétlenül maga a gonosz

Ha belegondolunk, mindannyiunk élete az előítéleteink mentén szerveződik, hiszen általuk érezhetjük biztonságban magunkat ebben a káoszban, amit úgy hívunk, világ. Az, ha tudjuk, milyen utcakép vár minket, amikor kilépünk a bejárati ajtón, magabiztosságot ad. Ez persze a legegyszerűbb példa, de végeredményben így működik: az, ha tudjuk, mire számíthatunk, segít abban, hogy könnyebben átvészeljük az olykor szükség szerint bekövetkező változásokat. Minél több a biztos pont, minél több a kapaszkodó, annál magabiztosabbak vagyunk mi magunk is, és nem meglepő módon annál jobban kezeljük a változásokat.

Fotó: iStock.com/demaerre

Fotó: iStock.com/demaerre

Azonban ahhoz, hogy  el tudjuk képzelni, milyen lesz egy számunkra új helyzet, kell, hogy megéljünk olykor új szituációkat, nem egyet és nem is kettőt: voltunk már első randin, állásinterjún, első munkanapon, néztünk már szembe morcos hivatalnokkal, osztályfőnökkel, adóellenőrrel. Minél többféle helyzetbe sodródtunk már, annál kevésbé tudnak meglepni az új szituációk. S ezt látszik is rajtunk, minden esetben.

Az, hogy képesek vagyunk elképzelni, mi fog történni, annak a legfontosabb hozadéka, hogy oldja a bennünk lévő természetes és jogos feszültséget: Kábé ez lesz, ezekre a kérdésekre majd így és így fogok válaszolni, nem lesz semmi baj, túlélem – mantrázzuk ilyenkor. Persze lehet (sőt majdnem biztos), hogy végül nem úgy alakulnak az események, ahogy mi azt előre elképzeltük, de utólag már mindegy is. Lényeg, hogy legalább előtte nem voltunk olyan idegesek.

Rossz előítéletek 

Az új helyzeteken kívül aztán van olyan, amikor új emberekkel kell megismerkednünk: rendőrökkel, tanárokkal, egyetemistákkal, művészekkel, nyugdíjasokkal, „gyeses” anyukákkal, gyakorló apukákkal: mielőtt találkoznánk velük, már van egy kialakult képünk róluk, ami lehet tapasztalati, azaz „volt már dolgunk az ilyennel”, vagy elmélet. S még ezzel sincs baj, ha hajlandóak vagyunk ezeken a prekoncepciókon aztán igazítani. Mert lehet, hogy azt gondoltuk a tanárról, hogy okoskodik, a rendőrről, hogy nincs humorérzéke, az egyetemistáról, hogy úgysem ér oda, mert éppen bulizik, a művészről, hogy szétszórt, a nyugdíjasról, hogy cekkerrel érkezik, az anyukáról, hogy csak a gyerekéről fog tudni beszélni, az apukáról, hogy szigorú lesz és unalmas, ha képesek vagyunk elfelejteni ezeket a gondolatokat, és meglátjuk azt az embert, akit kedvelni fogunk. Vagy egészen más dolgok miatt nem fogjuk elviselni majd.

Fotó: iStock.com/dusanpetkovic

Fotó: iStock.com/dusanpetkovic

A baj ott kezdődik, ha elzárkózunk, és nem ismerjük be az előítéleteinkről, hogy azok előítéletek, hanem tényként kezeljük őket. Vagy ha miután találkoztunk a művésszel, aki összeszedett, a rendőrrel, aki vicces és az egyetemistával, aki pontos, azok után még mindig fenntartjuk az előítéleteinket, és rájuk pusztán kivételként tekintünk. Ha nem az embert látjuk, hanem a kasztot, amelybe olykor önhibáján kívül beletartozik.

A témával bővebben foglalkozik a Ridikül mai, 17:10-kor kezdődő adása, melynek címe Nem minden az, aminek látszik. Mai vendégeinknek van mit mesélnie, szakmájukból adódóan is, ami biztosan hatással volt saját, személyes történeteikre, vagy épp fordítva. Itt lesz velünk Halász Aranka, Fejes Rita, Kárász Eszter és meglepetés férfivendégünk.

A tegnpi adást ezen a linken nézhetjük vissza.