Te + Én

Mi az a mentalizáció? – Amitől boldog lesz a párkapcsolatunk

Vagy épp bármelyik másik emberi kapcsolatunk kiegyensúlyozottságát, működőképességét is meghatározza a mentalizáció.

Ez tulajdonképpen az a képességünk, hogy tudunk olvasni mások elméjében és sajátunkban is. „De hát én nem vagyok telepata!” – mondhatnánk értetlenkedve, pedig valamilyen formában igenis telepaták vagyunk. Ha képesek vagyunk mentalizálni, akkor fel tudjuk ismerni mások érzelmeit, tudunk ezekről gondolkodni, értjük, nagyjából mit miért tesz, és tudunk rá reagálni is. Saját vágyainkat, szükségleteinket is a mentalizáció segítségével ismerjük fel. Tudjuk például, hogy a gyomrunkban a csomó félelmet jelez, a repdeső pillangók pedig izgatottságot – és ezeket el is tudjuk különíteni egymástól. Dühös főnökünket nem hecceljük, szomorú barátunkat megvigasztaljuk. Nem is olyan nehéz, igaz? Pedig sokak számára az.

Szüleink öröksége

A mentalizáció a személyiségfejlődés legelső szakaszában, babakorban kezd kialakulni. Ebben az időszakban a gyermek teljesen gondozóira van utalva, egyedül nemhogy táplálkozni nem tud, de még mozogni sem igen, pláne nem elmondani környezetének, mi baja van. Ilyenkor lép be a képbe a szülő, aki megpróbálja kitalálni, mi okoz szenvedést gyermekének, enyhít a problémán, és megvigasztalja. Ezzel a gyermek a benne dúló megfoghatatlan, kimondhatatlan feszültségét, szorongását át tudja adni édesanyjának, édesapjának, akik különösebb probléma nélkül el tudják nyelni. Nemcsak tükrözik ezeket a negatív érzelmeket, de fel is dolgozzák, és helyesen reagálnak rájuk.

Ha ez így történik, akkor alakul ki a gyermek és gondozója között az a biztonságos kötődés, ami megalapozza a mentalizációt, ami később is segít a gyermeknek eligazodni az emberi kapcsolatok útvesztőjében. Megalapozza a bizalmat a világban és önmagában is – tehát végül is ez az önbizalom alapja is.

Fotó: iStock.com/Halfpoint

Fotó: iStock.com/Halfpoint

Generációkon átívelő traumák

Jó esetben a fent vázolt módon történik a baba fejlődése, rossz esetben azonban a szülő nem képes ilyen következetes és törődő választ adni gyermekének. A bizonytalan kötődésnek három fajtáját ismerjük: a bizonytalan-elkerülő kötődés esetén az anya hűvösen viselkedik gyermekével, nem igyekszik megnyugtatni őt. A bizonytalan-ambivalens kötődés esetén az anya hol így viselkedik, hol úgy: egyszer rohan gyermeke segítségére, elárasztja őt gondoskodásával, máskor viszont elérhetetlen, nem törődik gyermekével. A harmadik típus a dezorganizált kötődés: ebben az esetben az anya gyakran valóban képtelen gyermekéről gondoskodni – ennek általában pszichés betegség áll a hátterében.

De mi az oka annak, ha a szülő ambivalensen vagy elkerülően viselkedik a gyermekkel? Általában az, hogy ő maga is hasonló bánásmódot kapott gyermekkorában. A háború körüli generáció rengeteg traumát, veszteséget élt át, de a nevelési szokások is teljesen mások voltak akkor, mint most. A bizonytalanabb egzisztencia és szociális háttér miatt sokkal inkább a szükség diktált a gyermeknevelésben, mint az, hogy mi a jó a gyermek lelkének. Így a hűvös és következetlen szülők a saját szüleiktől örökölték ezt a fajta nevelési stílust.

Hamis szelf

A kisgyermek számára létfontosságú, hogy tudjon kapcsolódni gondozóihoz. Ha erre képtelen, mert valódi érzelmeivel, viselkedésével képtelen elnyerni szülei szeretetét és figyelmét, akkor kénytelen lesz kialakítani egy olyan ént, amivel megfelel környezete elvárásainak. Emellett a mentalizáció sem alakul ki megfelelően, így saját és mások pszichés állapotait sem lesz képes felismerni. Ez egy ördögi kör: a bizonytalanság nő, a hamis szelf állandósul, és a rosszul kötődő gyermekből lett felnőtt továbbra sem lesz képes kimutatni valódi énjét, mert fél, nem fogják szeretni és elfogadni.

Fotó: iStock.com/Oinegue

Fotó: iStock.com/Oinegue

A képesség fejleszthető

A jó hír az, hogy mivel a mentalizáció egy képesség, ezért az fejleszthető – igen, felnőttkorban is. Bár tény, hogy nagy tudatosságot és önismereti munkát igényel, lehetséges változtatni ezen, így megszakíthatjuk a bizonytalan kötődés generációkon átívelő átkát. Az első lépés, hogy felismerjük: problémáink vannak az emberi kapcsolatokkal, nem vagyunk képesek kifejezni érzelmeinket, megfelelően kezelni mások érzéseit, vagy állandóan mások szeretetére, elfogadására áhítozunk. Ezek után pedig találjunk egy pszichológust, pszichoterapeutát, akivel képesek vagyunk együtt dolgozni hosszú távon – a mentalizáció fejlesztése ugyanis nem egy két hónapos sétagalopp lesz. A jó hír viszont, hogy megéri: szeretteinkkel mélyebb, boldogabb kapcsolatot alakíthatunk ki, és minden más emberi viszonyunk is sokkal kiegyensúlyozottabb lesz.