Te + Én

Mi a különbség a gyerekként és felnőttként megélt barátságok között?

Aki szerencsés, annak megvannak még a gyerekkori, iskolai barátai, de valljuk be, ez a ritkább változat. Felnőttkori barátainkat munkahelyünk, társunk, utazásaink során ismerjük meg, amihez meg kell tanulnunk felnőttként barátkozni.

Egészen más szempontok határozták meg a barátkozásunkat gyermekkorunkban. Elég volt, hogy a másik elérhető közelségben, például a szomszédban lakott, vagy egy osztálytársunk ugyanazért a játékért, sportért rajongott, mint mi. Szóba álltunk akármelyik kortársunkkal, tekintet nélkül a másik politikai meggyőződésére, házának tisztaságára, munkahelyi gondjaira vagy öltözködésére. Még a bőrszín vagy a vallás sem volt szempont, maximum örültünk, ha megismertünk egy másik kultúrát. Ezek az előítélet-mentes, friss, cuki barátságok aztán általában az idő vagy a hely megváltozásával el is múltak.

Fotó. iStock.com/gpointstudio

Fotó. iStock.com/gpointstudio

Ha tartós, az csak öröm

Persze vannak tartós gyerekbarátságok is, főleg olyan helyzetben, ahol mindkét gyerek egyke. Ilyenkor a felnőtteknek gyakran nincs választásuk, a két poronty kiszúrta magának a másikat, testvérpótlékká fogadta, és mehetünk velük mi is, amíg elég nagyok nem lesznek ahhoz, hogy egymással bandázzanak nélkülünk. Persze minden gyerekbarát másik személyiségrészét erősíti meg a mi gyerekünknek: ha a haver erőszakos, a miénk is az lehet, vagy épp visszahúzódóbbá, szótlanabbá válik, ha a haver kalandvállaló, a mienk is rákaphat a legmagasabb fákra. A gyerekek olyan erősen tudnak hatni egymásra szavak nélkül is, hogy sokszor emiatt kell szülőként megszakítanunk barátságokat, mert látjuk, hogy nagyon rossz irányba viszik a gyerekünket.

Barátkozás felnőttként

Elhagyva az iskolapadot, felnőttként már nem aggódunk azon, hogy a barátnőnk elemi hatással lesz az életünkre, és letérít a jó útról – ha minden rendben ment, utoljára kamaszkorunkban csináltunk meg valamit csak azért, mert a másik is csinálta. Ugyanakkor ne becsüljük le a barátságok erejét: ha depresszióra hajlamos, Füles típusú barátaink vannak, minket is lehangolhatnak, időnként pedig idő- és energiavámpírok is az utunkba akadhatnak. Normál esetben azonban a felnőttkori barátkozás, legyen bármilyen nehéz, feldobja a napunkat, sőt az egész életünket, még akkor is, ha néha összekapunk valamin. Csak már nem babákkal játszunk, hanem ruhákat próbálunk, már nem a szüleinkre panaszkodunk, hanem a gyerekeinkre, és már nem abban kérünk tanácsot, melyik homoksütit lenne érdemes konzerválni az utókornak. A nehéz élethelyzetekben a felnőttkori barátok életet menthetnek, támaszt nyújthatnak, segítenek kibeszélni a dolgainkat, kiengedni a feszültséget. Persze minél régebben vagyunk barátok valakivel, annál inkább megbízunk benne, és annál otthonosabban érezzük magunkat vele.

Fotó: iStock.com/jacoblund

Fotó: iStock.com/jacoblund

Hogyan kössünk új barátságokat?

Ez az egyik legnehezebb pont. Mert amilyen könnyen egymásra találtunk gyerekként, olyan kínosan érezhetjük magunkat barátnőkeresés közben. Egyáltalán: hogy csinálja ezt az ember? Csak úgy kialakul? De mi van, ha nincs a közvetlen szomszédságunkban vagy a munakhelyünkön olyan ember, akivel szívesen leülnénk kávézni? El kell kezdenünk programokra járni, új sportot kipróbálni, tulajdonképpen majdnem ugyanazokon a fázisokon átmenni, mint egy randevún. Az interneten ugyanúgy lehet barátnőt keresni, mint társat, ugyanúgy azon izgulunk, mit vegyünk fel, mit fog gondolni rólunk a másik, nem választ-e majd el a távolság, az eltérő anyagi, társadalmi helyzet. Ha szerencsénk van, ráakadhatunk a másik felünkre, de ehhez bátornak és nyitottnak kell lennünk.