Konyha

Ínyenceknek kínáljuk: egy szelet Ridikül?

Rózsaszín, ötlettel, ízekkel, érzésekkel teli a Ridikül. A Ridikül torta, amellyel pár napja debütált új kollégánk, Manu, meglepte a szerkesztőséget. Csábító sikere okán úgy döntöttünk nemcsak a látványt, de a torta születésének lépéseit és persze a pontos receptet is megosztjuk olvasóinkkal.

Manu (Ribáry Manuéla) fejéből már akkor kipattant az ötlet, amikor először találkozott a Ridikül logójával. Egyértelmű volt: ebből torta kell hogy szülessen. Mert annyira csinos, annyira csajos, és a formája alapján sem tűnt lehetetlennek az elkészítése. Persze ehhez jól jött Csesznok Júlia segítsége, aki már két éve készít tortákat. Júliát, akit közgazdász létére magával ragadott a tortakészítés édes világa, élete első fondant-bevonatos, festett tortáját egyik kedvenc zenekarának a lemezbemutató koncertjére készítette el. Mert szinte már-már törvényszerű, hogy mindig valami véletlennek köszönhetően találunk rá arra a hobbira, hivatásra, amit nekünk szán a sors.

„Ez az egész egyszerűen csak a szeretetről és az örömszerzésről szól. Na jó… társul hozzá még jó sok kíváncsiság, tanulásvágy és egy csöppnyi kreativitás” – mondja Csesznok. (Nekünk grantáltan örömet okozott…)

A megvalósítás

A torta alapját egy gyorsan és könnyen elkészíthető 3 tojásos, kakaós, olajos kevert piskóta alkotja, amelyet 30 x 21 cm-es méretre sütünk meg. A sütéshez érdemes állítható tortakeretet használni, amelyet szilikonos sütőpapírral kibélelünk, ez a legegyszerűbb megoldás. A piskóta sütési ideje 175 fokon (sütőtől függően) kb. 30 perc, a piskótát tűpróbával ellenőrizzük (lehet szívószállal is). A piskótát, ha megsült, hagyjuk teljesen kihűlni, majd először 2 lapba vágjuk, a lapokat pedig megfelezzük. A lapokat főzött csokikrémmel töltjük meg, majd néhány órára hűtőbe tesszük, hogy jól megdermedjen.

Az igazán finom torták, sütemények titka, így ennek a csokikrémnek is, a minőségi alapanyagokban rejlik. Használjunk magas kakaótartalmú csokoládét, 20-22%-os holland kakaóport, és nem utolsósorban vajat.
Ha a betöltött tortánk jól kidermedt, akkor jöhet az izgalmas rész, a forma kialakítása, a torta bevonása és díszítése. Először még fekvő helyzetben szabad kézzel vagy egy kinyomtatott sablon segítségével vágjuk ki a betöltött szögletes tortából a táska formáját, majd állítsuk talpra és formázzuk tovább, kerekítsük le az éleit, picit vágjuk be körben a talpánál is, hogy élethűbb legyen.

 A biztos tartás érdekében, főleg, ha magasabb tortát készítünk, mindenképp szúrjunk bele 1-2 merevítőt, ez lehet pl. saslikpálca vagy akár szívószál is.

A forma kialakítása után jön a torta vajkrémmel történő lekenése 2 rétegben. Ehhez porcukorral kihabosított vajat használjunk (1 : 1 arány). Először egy nagyon vékony vajkrémréteget kenünk a tortára, ez az úgynevezett morzsakabát, amelynek az a legfőbb feladata, hogy a piskóta morzsáit megfogja. Az első vajkrémréteg után a tortát 30-40 percre hűtőbe tesszük. Ha lehűlt, akkor jöhet a második, már vastagabb vajkrémréteg felvitele. Itt mindenképpen figyelni kell arra, hogy egyenletes, gyakorlatilag tükörsima felületet képezzünk, hiszen a burkolt tortánk csak akkor lesz igazán szép, ha a bevonóanyagot tökéletesen előkészített felületre visszük fel. A tortát újabb 30-40 percre a hűtőbe tesszük. Ha a hűtés után még találunk egyenetlenségeket a tortán, azt óvatosan kézzel el tudjuk simítani.

Színes-cukros vakolás

Ha eddig eljutottunk, akkor jöhet a torta burkolása, amelyhez használhatunk fondant-t vagy marcipánt, fehéret vagy előre színezettet is. Aki szeret kísérletezni, az bátran készíthet otthon is fondant-t (víz, zselatin, méz, növényi zsiradék és porcukor felhasználásával), ehhez az interneten rengeteg recept és videó elérhető. A Ridikül torta kész fondant-nal, illetve fondant-keverékkel készült.
A tortabevonót tapadásmentes felületen nyújtjuk ki, a nyújtáshoz kukoricakeményítőt használunk, illetve ha nagyon száraz, akkor érdemes egy kis kókuszzsírral átgyúrni. Ehhez az A5 méretű tortához körülbelül 60 dkg fondant-nal érdemes kalkulálni. Marad belőle, de mindenképpen nagyobbra kell nyújtanunk ahhoz, hogy szépen fel tudjuk helyezni a tortára. A vajkrémes felületet vizes ecsettel áthúzzuk, majd ráhelyezzük a kinyújtott fondant-t, és a kezünkkel, illetve tortasimítóval óvatosan rásimítjuk. Ha megvan az alapbevonat, akkor jöhetnek a részletek, a táska felületének a mintázása, az áthajló fedélnek és a füleknek a felhelyezése, és fehér fondant esetén a felület festése. A festéshez airbrusht használtunk, de ecsettel is festhető, illetve ha már eleve színezett bevonóanyagot használunk, akkor gyakorlatilag készen is vagyunk, illetve egy kevés porfesték felvitelével mindig lehet élénkíteni, mélyíteni a bevonat alapszínén.

 

Tésztához

  • 20 dkg kristálycukor + 8 dkg a habhoz
  • 6-8 tojás
  • 35 dkg liszt
  • 1,5 dl olaj
  • 1,5 dl tej
  • 1 cs. sütőpor
  • 1 csipet só

A csokikrémhez

  • 4 tojás
  • 20 dkg kristálycukor
  • 2 ek. keserű kakaópor (holland kakaópor)
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 25 dkg vaj