Otthon

Miért imádunk utazni, és mit nyerhetünk belőle?

Szinte egyik pillanatról a másikra nyílt ki a világ: fillérekért repülhetünk, és szállhatunk meg. De miért ennyire jó utazni, és mit nyerhetünk belőle?

Ma már az sem ritkaság, hogy valaki fél vagy egy évre fogja magát és elindul önkénteskedni a világ másik felére. Réka például most éppen a spanyol csücsökben tölti az idejét:

„Spanyolországban vagyok, annak is a legnyugatibb csücskében, Galíciában, egy kisvárosban, Ourense-ben. 10 hónapra jöttem ki egy európai önkéntes program keretében, egy helyi szervezetnek segítek, cserébe szállást, ellátást és némi zsebpénzt kapok. Na meg remélem, a majd perfekt spanyoltudásomat, hiszen az önkéntességen kívül ez a másik legfontosabb, hogy remélem, megtanulom a helyi nyelvet a mindennapi használat során. A biztonság kedvéért most még pluszban járok egy spanyol kurzusra is, ami szintén a program része.”

Hogy töltöd az idődet?

Az első 1-2 hét a beilleszkedésről szólt, tehát még nem kellett sokat dolgoznom. Most már heti 25–30 órát dolgozom, ez lehet bent az irodában, de akár kint telepen is. Tegnapelőtt például egy kis veteményeskertben tevékenykedtem, ami szintén ehhez az Amigos de la Tierra nevű szervezethez tartozik

Fotó: Patócs Réka

Fotó: Patócs Réka

A szabadidődben mit csinálsz?

Szerencsére sok az itt élő külföldi (vannak más önkéntesek, bébiszitterek, diákok) így van már egy jól kialakult csapat, akikkel programokat szervezünk. Velük alapvetően angolul beszélek, de mivel ők is spanyolt tanulnak, így egyre többet használjuk azt inkább. A város bár nem túl nagy (120–130 ezer ember), de hihetetlen a történelme, gazdag természeti adottságokban, és nem utolsósorban programokban. A helyi termálfürdőktől kezdve, a túrautakon át, a nem kevés római kori maradványokig rengeteg dolog van, amivel el tudom magam itt foglalni.

Miért szeretsz utazni? Miért érzed, hogy szükséged van rá?

Mindig is szerettem utazni, diákkoromban volt, hogy kb. az utolsó pénzemet is vonatjegyre vagy repülőjegyre költöttem. Viszont sosem próbáltam még hosszú távon kint élni valahol, régi nagy álmom volt Spanyolország és most itt vagyok. Hogy miért szeretek utazni? Sosem volt olyan, hogy ne valami pozitív élménnyel tértem volna haza egy-egy út után. Ha valami rosszul sült el, később abból is levontam a tanulságot. És ezekkel az élményekkel és tapasztalatokkal sokat fejlődik egy ember. Szeretek kilépni a burokból és bátran megpróbálni dolgokat.

Így volt ez pár éve, amikor Spanyolország északi részén sétáltam végig a tengerparton, heteken keresztül a Camino de Santiago egy alternatív, kevésbé népszerű útvonalán. Egy hátizsákból élni heteken keresztül megtanítja az embert, hogy mi az, amire tényleg szüksége van és mi illetve kik azok, akik fontosak az életében.

Fotó: Patócs Réka

Fotó: Patócs Réka

Jobb ember leszel az utazásaid által? Vagy más?

Azt nem tudom, hogy jobb ember leszek-e. Mi az, hogy jobb? (Bár szerintem senki sem lett rosszabb ember azért, mert utazott.) De más illetve több leszek, az biztos. Sok emberrel tartom a kapcsolatot, akikkel esetleg csak 1-2 napot töltöttem együtt, mégis a mai napig beszélünk olykor. Rengeteg élményem van, a mai napig táplálkozom belőlük. És persze azt is megtanultam, hol vannak a határaim, azaz jobban kiismertem magam. Hiába tűnik könnyűnek legyalogolni 50 km-t egy nap alatt, miután egy hónapja folyamatosan csak megyek és megyek, egyszerűen fizikailag lehetetlen. De már azt is tudom, melyek azok a helyzetek, amikor jobb egy társasággal tartani, mint egyedül nekivágni a hegynek. Persze most is vannak nehézségeim, hiszen egy új országban élek per pillanat, sőt, kicsit úgy éreztem magam az elején, mint az első nap az iskolában: sok furcsa ember volt körülöttem, akiket nem ismertem, és fogalmam sem volt, mit kellene csinálnom. De aztán megtanulja az ember és hozzászokik, és megismeri az embereket maga körül. Vicces, pont most írt egy kolumbiai ismerősöm, akivel négy éve találkoztam utoljára, hogy ha Barcelonában járok esetleg, akkor találkozzunk, mert ő most ott él a feleségével és a pici babájukkal. Pont 2 hét múlva megyek oda egy trainingre, szóval találkozom is vele!

A témával foglalkozik a Ridikül ma is 17:10-kor kezdődő adása, melynek címe Annyi ember vagy, ahány kultúrát ismersz. A legnagyobb élményekről, a legizgalmasabb utakról, a legérdekesebb országokról és emberekről beszélgetünk utazni szerető vendégeinkkel: Nedeczky Júliával, Moór Bernadettel, Kovács Nikivel és meglepetés férfivendégünkkel.

A tegnapi adást itt nézhetjük vissza.