Otthon

„Annyi boldogság jutott nekünk, amit más el sem tud képzelni”

Anna és József már lassan harminc éve házasok. Gyerekekkel vették körül magukat, és nem bánják, hogy ez csak ideiglenes állapot.

„Annyi boldogság jutott nekünk, amit más el sem tud képzelni, de mi is megvívtuk a saját harcainkat – meséli Anna. – Amikor összeházasodtunk, nem volt kérdés, hogy gyerekeket szeretnék, és született is három virgonc gyerkőcünk. Aztán szépen lassan elkezdtek felnőni. Kezdetben nem gondoltunk arra, hogy nevelőszülőké váljunk, ez a csoda csak váratlanul talált ránk.”

Fotó: Pexels/Josh Willink

Fotó: Pexels/Josh Willink

Kingával és Tomival kezdődött az egész

„Kinga és Tomi egy testvérpár, pár faluval arrébb laktak tőlünk. Ismertük a történetüket, az apjuk elhagyta őket, az anyjuk nem foglalkozott velük – meséli Józsi. – Sokáig húzódott a történetük, végül közbelépett a gyámhivatal, és bizonytalanná vált a gyerekek sorsa, elkerültek otthonról. Ezzel mi tisztában voltunk, és megbeszéltük Annával, hogy ideiglenesen magunkhoz vehetnénk őket. Köztünk nagy volt az egyetértés, de tartottunk attól, hogy mit szólnak majd a mi gyerekeink, és abban sem voltunk biztosak, hogy a két kicsi szívesen jönne hozzánk. Szépen haladtunk lépésről lépésre, először a három saját gyerekkel ültünk össze, meglepődtünk, mert nyitottak voltak az ötletre, sőt, örültek, hogy lesznek kistesók. Persze közöltük velük, hogy nem örökbefogadásról, csak nevelőszülőségről van szó. Sokan nem tudják, de a kettő közel sem ugyanaz. Nevelőszülőként csak ideiglenes a felügyeleti jogunk. Hozzánk nőhetnek, de sosem szabad elfelejteni, hogy ez az állapot bármikor változhat.” Esetükben, ha a szülőket alkalmasnak nyilvánítják, akkor Kingát és Tomit visszahelyezik hozzájuk, és Annáék nem tehetnek semmit. Ezért is volt merész vállalkozás ez, hiszen számukra és a gyerekek számára is bizonytalan volt a jövő. „Aztán úgy alakult, hogy teltek a napok, a hónapok és az évek, és a két gyerek velünk maradt, felnőttek. Tomi már meg is nősült, Kinga a házasság küszöbén áll. Büszkék vagyunk rájuk, és ők is büszkék ránk. Elmondhatatlan boldogság, amikor mondják, hogy anya és apa, és tudjuk, hogy ránk gondolnak.”

Fotó: Pexels/CC0 License

Fotó: Pexels/CC0 License

Jött a három kicsi…

A család szépen, csendben éldegélt együtt, de a sors újra váratlan helyzet elé állította őket. „Kinga és Tomi miatt sokat jártunk vissza a gyámhivatalba, és ott újra az utunkba sodort az élet néhány csöppséget. Ők hárman voltak, egy lány és két fiú. Egészen fiatalok voltak, a legidősebb is csak hatéves, talán ezért, vagy mert már a közös pillantások alatt is éreztük a kapcsolatot, de újra felmerült az ötlet. Olyan kicsik voltak, nekik családra volt szükségük. Ezúttal többet gondolkoztunk, hiszen mi sem voltunk már fiatalok, de megbeszéltük, és újra belevágtunk – meséli Anna. – A nagyok is segítenek, és így már egy még nagyobb család lettünk.” Sok ember el sem tudja képzelni, hogy hogyan lehet ezt kivitelezni, és mekkora lelkierő kell ehhez a feladathoz, de Annáék sosem bánták meg a döntést. „Tudtuk, hogy nehéz lesz összeszokni, sőt azt is tudtuk, hogy ha sikerül is, bármikor elvehetik őket tőlünk, de ezt tudomásul vettük. Kicsit mindennap rettegtünk, de összességében boldogok voltunk. Tudtuk, hogy ha egy kis időre is, de segíthetünk nekik, és ez a legfontosabb. Ezek a gyerekek nem ismerték korábban a boldog család fogalmát, nem tudták, mi a biztonság, és csak remélni tudom, hogy mellettünk jó életük van/volt. Nagy kockázatot vállaltunk, de sosem bántuk meg. Ha bárki gondolkozik ezen, akkor csak azt tudom javasolni, hogy alaposan gondolja át, de ígérem, hogy nem bánják meg.”