Csillagok

Miért félünk annyira a másságtól?

Március 21. nemcsak a tavasz első napja, de a Down-szindrómások világnapja is egyben, melynek célja nem az ünneplés, hanem csupán felhívni a társadalom figyelmét mindazokra, akik talán kicsit mások, ám ugyanolyan értékes és érvényes életet szeretnének élni, mint mi.

„A Down-szindróma hat az emberre, de nem határozza meg. A Down-szindróma ‘van neki’, nem ő maga a Down-szindróma. Ez csak része egy egyedi, csodálatos emberi lénynek, akire hihetetlen szükség van, és aki felbecsülhetetlenül értékes.” – Lauren, sippinglemonade.com

Ki mondta?

Ki mondta, hogy bizonyos fogyatékossággal nem lehet boldog, sikeres, eredményes életet élni? Számos példa áll előttünk. Pablo Pineda, a spanyol, Down-szindrómával született tanárember, pár évvel ezelőtt első európaiként egyetemi diplomát zsebelt be magának, nem mellesleg sikeres színész is. Eli Reimer egy olyan tinédzser, aki elképesztő, megfeszített munkával nekivágott a Mount Everestnek, s egészen az 5400 méteres magasságig eljutott. Darragh McKenna az írországi Borrisokane nevű picike település polgármestere. Mindenki imádja a helyiek közül, nem beszélve arról, hogy paralimpián összesen 7 aranyérmet gyűjtött össze aktív sportoló korában. Yulissa pedig az Egyesült Államok első Down-szindrómás zumbaoktatója, akit imádnak a tanítványai, hiszen elképesztően energikus fiatal nő, aki inspirálja a környezetét.

Papíron minden ember elfogadó

Mind azt gondoljuk magunkról, hogy elfogadóak, sőt befogadóak vagyunk, s senkit sem diszkriminálunk a mássága miatt. Ez persze egy csodálatosan szép gondolat, de a valóság azonban más, hiszen amint kapcsolatba kerülünk valakivel, aki szembetűnően különbözik tőlünk, egyből csak ezt a „körülményt” látjuk, s ez alapján, mentén és ehhez viszonyítva lőjük be a személyiségét, alakítjuk ki magunkban a képet róla. Milyen szép lenne, ha úgy tudnánk élni, hogy figyelmen kívül hagyjuk a ronda és hazug körülményeket, és csak az embert látnánk! Ha nem a külseje vagy a betegsége, „szindrómája” alapján határoznánk meg, hanem cselekedetei, személyisége alapján. Lehetetlen volna? Nem biztos!

Fotó: iStock.com/nd3000

Fotó: iStock.com/nd3000

Tanuljunk a legkisebbektől!

Megfigyeltük már valaha a gyermekeket a játszótéren? Nekik aztán mindegy, ki milyen bőrszínnel, milyen csukában vagy milyen szindrómával érkezett, a lényeg a játék, a közös öröm, s szinte természetes, hogy nem azért közösítenek ki valakit, mert „csomagja van”, hanem sokkal inkább azért, mert nem tartja be a játszótér íratlan törvényeit.

Fotó: iStock.com/DenKuvaiev

Fotó: iStock.com/DenKuvaiev

Eszter, egy nagyon kedves barátnőm így vallott nekem a minap: „A fiamnak van egy közepesen súlyos értelmi  fogyatékos kis barátnője, a Lora, akiről azonban a fiam nem tudja, hogy fogyatékos, s mi sem firtatjuk ezt a kérdést soha előtte. Sőt valójában a háta mögött sem. Bölcsődébe is együtt jártak, s most egy óvodába kerültek. Gyönyörűen megvannak, imádják egymást. Azt hiszem, a kislány talán egy kicsit lassabban fejlődik, egy évvel idősebb náluk, nem tudom pontosan, sosem kérdezte, mi a helyzet vele, hiszen nem is fontos, ő egy tündér. Annyira jólesik a szívemnek látni azt, ahogy a kisfiam előítéletek nélkül éli az életét. Számára minden gyerek egyforma, Lora is, nem kivételezik vele sem pozitív, sem negatív irányban: ha szereti, nagyon szereti, ha viszont elveszi a kedvenc piros kisautóját, Lora is megbűnhődik. Remélem, ez még sokáig így is lesz, s remélem, Lora még sokáig az életünk része marad.”

A témával A Down-szindróma világnapja címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül ma is 17 óra 10 perckor kezdődő adása. Történetét megosztja velünk Balla Eszter, Némethné Baky Tímea és dr. Tóth Ágnes, akik mind-mind érintettek a témában. Meglepetésvendégünk egy sok mindenben tehetséges ifjú. Ez egy különleges világ, amit közelebb kell hoznunk ahhoz, hogy többé ne legyen tabutéma.
A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.