Siker

Diéta-költségvetés: tervezzük be, mennyit költünk a fogyókúrára!

Diétába, fogyókúrába kezdeni több szempontból is szervezést igényel. Többek között fel kell készítenünk a lelkünket, a testünket a következő hetek kihívásaira, ugyanakkor a hűtőt, a konyhát és nem utolsósorban a pénztárcánkat is.

A diétás étrend betartása sok szempontból nehéz lehet. Nem ehetünk akármit, kitaláljuk, mit szabad, mit nem, aztán nagy nehezen eljön az a nap, amikor belevágunk, és az első alkalommal, amikor váratlanul megéhezünk, szembesülünk vele, hogy amit ehetünk, az egyrészt beszerezhetetlen a közelben, másrészt esetleg drágább is, mint ha bevásárolnánk a szomszéd pékségben. Érdemes tehát költségvetést készíteni, hogy a pénzünk ne, csak a súlyunk legyen egyre kevesebb.

Első lépésként készítsünk költségvetést, írjuk fel a havi kiadásainkat, a kötelező költségeket, és azokat, amik esetleg közbejöhetnek. Majd egy másik listát is írhatunk, amelyik segítségével azt számolhatjuk ki, hogy az általunk tervezett diéta által megengedett élelmiszerek körülbelül mennyibe kerülnek majd havonta.

Fotó: Pexels/ CC0 License

Fotó: Pexels/ CC0 License

Ha lényegesen megnő a költségünk, akkor sajnos bizonyos dolgokról le kell mondanunk, például a ruhavásárláról, vagy más olyan dologról, amit nélkülözni tudunk, amik nem létfontosságúak.

Borítékolás

Ha megvagyunk a költségvetésünkkel, a különböző összegeket tegyük külön-külön borítékba – még ha csak képzeletben is. De ne csaljunk! Ha elfogyott a szépítkezésre szánt keret, ne vegyünk ki máshonnan, várjunk vele a következő hónapig! Tartsuk be az általunk kiszámolt költségvetést, hogy a hó vége felé ne essünk kétségbe, amiért elfogyott a pénzünk, vagy valamire, amire kell, nem maradt.