Siker

Repka Ágnes, a kismamák védelmezője – interjú

Ágnes azokon segít, akik a legkiszolgáltatottabbak: dolgozó vagy újra dolgozni akaró kismamákon. Hozzá általában végső kétségbeesésükben fordulnak a fiatal anyák, munkajogi kérdésekkel, s senkit sem enged el üres kézzel vagy B (C, D) terv nélkül.

A blog előtti életedről szeretnélek kérdezni először is, hogy mivel foglalkoztál, mielőtt útjára indítottad a Dolgozó mamit.

Munkaerő-kölcsönző és -közvetítő, fejvadász cégnél dolgoztam, a közvetítőknek és a fejvadászoknak voltam az országos vezetője. Azokat a tanácsadókat irányítottam, akik cégek megbízásából különböző pozíciókba kerestek munkaerőt. Trénerként a munkatársainknak tanítottam interjútechnikát, értékesítést.

Amikor megszületett a gyermekem, hosszú hónapokon keresztül otthon voltam vele, és hát borzasztóan unatkoztam. Én a terhességem 38. hetéig dolgoztam, nagyon pörgős életet éltem. Imádtam a munkámat, imádtam dolgozni, s amikor otthon maradtam, rám szakadt egy furcsa érzés, hogy: hú, én akkor most mit fogok csinálni? S úgy gondoltam, hogy valami szakmai dologba érdemes lenne belekezdeni. Először még csak szórakozásból kezdtem el a blogot írni, nem volt még semmiféle üzleti célkitűzés mögötte. Sok tapasztalat halmozódott fel bennem, láttam évek alatt, hogy bánnak a nőkkel, pláne a kismamákkal a munkaerőpiacon, s ilyen jellegű weboldal akkor még nem volt Magyarországon.

Fotó: Ridikül.hu

Fotó: Ridikül.hu

S akkor te munkajoggal kapcsolatban adsz tanácsot.

Igen, hiszen azt, hogy milyen ellátások illetnek meg valakit (csed, gyed), azt a társadalombiztosítási törvény szabályozza. Ketté kell választani a dolgokat, bár a legtöbben sokszor keverik: én a munkajogi részével foglalkozom, illetve az álláskereső fiatal édesanyák ügyével. Jól ismerem a cégek működését, ismerem a kiválasztási folyamatokat, magam is több ezer álláskeresővel találkoztam már életemben, s elég jó rálátásom van arra, mit kell és mit nem kellene csinálni az álláskeresés és az interjúk során.

Egy nagyon fontos kérdésem lenne, amire még soha senki nem adott nekem egyértelmű választ: állásinterjún el kell mondani, illik elmondani, hogy kisgyerekes édesanya vagyok?

Igen, ez egy fogós kérdés, amit meg lehet közelíteni több szempontból is, és mivel én a munkáltatói oldalról „igazoltam át” a másik térfélre, tudok gondolkodni mindkét résztvevő fejével. Munkáltatói szemmel nézve néha azért másképp néznek ki a dolgok. Én megértem azt is, hogy egy cég nem örül, ha egy önéletrajzban az szerepel, az illetőnek hétévnyi szakmai tapasztalata van, s az interjún kiderül, hogy ebből öt évet otthon töltött a gyermekeivel, azaz csak kétéves tapasztalata van. A másik oldalról viszont ott van, hogy a jog kimondja, nem szabad, nem szabadna olyan dolgokat megkérdezni egy állásinterjún, amik nem közvetlenül a pályázó alkalmasságának megítélésére szolgálnak. Igen, az, hogy van-e a pályázónak gyereke, bizonyos mértékben fogja befolyásolni a munkavégzését, de senki nem tudhatja előre, hogy hogyan és mennyire. Lehet, hogy apuka otthonról dolgozik, s két nagymama is lakik a szomszédban…

Elmondjuk vagy ne? Ez mindenkinek a saját döntése végeredményben. Én annak a híve vagyok, hogy a szakmaiságunkat mutassuk be először, alapozzuk meg a helyünket, bizonyítsuk be, hogy alkalmas pályázók vagyunk, és az interjú utolsó egyharmadában csempésszük be ezt az információt.

Tökéletes megoldás lenne a részmunkaidő, illetve a távmunka a kisgyermekes, dolgozó anyák problémájára, tapasztalatom szerint azonban a magyar cégek ezt nem szeretik, s nem is nagyon alkalmazzák. Van egyfajta furcsa hozzáállás a fejekben, miszerint ha a munkavállaló nincs jelen a cég irodájában, akkor nem is dolgozik, holott ez nyilvánvalóan nincs így. Arról nem is beszélve, hogy a munkahelyen is lehet kerülni a munkát.

Fotó: iStock.com/g-stockstudio

Fotó: iStock.com/g-stockstudio

Milyen konkrét problémákkal fordulhatnak hozzád a kismamák, fiatal anyukák?

Akinek gondja van, vagy úgy sejti, hogy gondja lesz a munkáltatójával, az fordul hozzám. A két nagy terület, amivel foglalkozom, az a munkajog és az álláskeresés. Álláskeresésnél a célok kitűzésén keresztül az álláskeresési technikákon át egészen a bértárgyalásig és a próbaidő alatti sikeres beilleszkedésig segítek a tanácsaimmal. Munkajog esetén a várandósságtól a legkisebb gyermek hároméves koráig nyújtok általában segítséget: kezdve onnan, hogy nem akarnak egy kismamát táppénzre engedni, hogy táppénzre akarják küldeni, holott ő dolgozni szeretne, egészen addig, hogy a munkába való visszatérés körüli időszakban támogatom az ügyfeleimet.

Ha valaki hozzám jön tanácsadásra, akkor nem egy tervet nyomok a kezébe, nem egy lehetőséget beszélünk át, hanem minden verzióra felkészítem: átnézzük a helyzetét, s alaposan átbeszéljük az összes lehetséges forgatókönyvet, legyen az visszavétel a régi munkakörébe, egy új munkakör, amit a munkáltatója ajánl, vagy a munkáltatói felmondás, közös megegyezés – hogy ne érje egyik esetben sem kellemetlen meglepetés.

A témával Kétnyelvű a gyerekem címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül mai is 17 óra 10 perckor kezdődő adása. A stúdióban beszélget Trembácz Éva, Repka Ágnes és Marton Adrienn, valamint meglepetés férfi vendég is érkezik hozzánk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.