Siker

A rabszolgaság még ma is égető probléma

A földön jelenleg 46 millióan élnek rabszolgasorban.

A modern kori rabszolgaságot mutatja be Lisa Kristine humanitárius amerikai fotós kiállítása, amely Enslaved – A modern rabszolgaság címmel vasárnap este nyílt Budapesten a Kogart Házban. A két hónapig látható, 55 fotót bemutató tárlat megnyitóján részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, a kiállítás fővédnöke. „A kiállítással az a célunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet mai korunk rabszolgaságára, és ösztönözzünk mindenkit arra, hogy a maga módján segítsen ennek a problémakörnek a felszámolásában” – hangsúlyozta Kovács Gábor, a Kogart Ház vezetője a vasárnapi megnyitón.

Budapest, 2017. február 19. Lisa Kristine fotóművész Enslaved - A modern rabszolgaság képei című fotókiállítása a budapesti Kogart Házban 2017. február 19-én, a megnyitó napján. MTI Fotó: Illyés Tibor

Budapest, 2017. február 19.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Ráza Dzsafar, a 2015-ben alakult Global Sustainability Network szervezet egyik alapítója a megnyitón elmondta, egyesületük amellett, hogy a modern kori rabszolgaság megszüntetésére jött létre, azt is vállalta, hogy rámutasson a valós problémákra. Nagy eredménynek nevezte a tavaly december 2-án megtartott vatikáni találkozót, amelyen Ferenc pápa mellett a világ legfőbb vallási vezetői vettek részt.

Budapest, 2017. február 19. Lisa Kristine fotóművész Enslaved - A modern rabszolgaság képei című fotókiállítása a budapesti Kogart Házban 2017. február 19-én, a megnyitó napján. A kiállított fotón Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége arca tükröződik. MTI Fotó: Illyés Tibor

Budapest, 2017. február 19.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Lisa Kristine amerikai fotográfus felhívta a figyelmet arra, hogy a mai rabszolgaság egy rejtőzködő téma, és nem sokat lehet tudni róla, a számokból viszont kiderül, hogy a földön jelenleg 46 millióan élnek rabszolgasorban. A képek közül kiemelte azt, amelyen téglahordó férfiak láthatók. Ezek az emberek napi 16-17 órát dolgoznak a 40 fokos hőségben. A fejükön 18 darab 2 kilogrammos téglát cipelnek több száz méteren keresztül egy teherautó platójáig. Egy másik fotón ghánai kisfiú látható vízcseppekkel az arcán. Lisa Kristine kifejtette, hogy ezeket a gyerekeket kicsi és finom ujjaik miatt dolgoztatják. Feladtuk, hogy egy mesterséges tóban a halászok által bedobott és összegabalyodott hálókat kibogozzák.