Te + Én

Én vagyok (te vagy és te vagy és te vagy) „AZANŐ”

Még nem is találkoztunk, mégis úgy éreztem, jól ismerem. Élete párjával, Varjú Tamással, a hatszavas írások remek alkotójával készítettem interjút, és a beszélgetés első negyede nem az interjúalanyról, nem az alkotásról szólt, hanem a feleségről: Bali Edina Zsannáról.

Csak ámultam, mennyi szeretettel beszélnek ARRÓL A NŐRŐL. AZANŐ belopta magát a szívembe úgyis, hogy nem láttam, sose beszéltem vele. De rokonszenvessé tette párja áradása. Pedig nem friss a kapcsolatuk, több mint egy évtized közös élet van már a hátuk mögött. Edina a harmadik feleség. Szemlátomást szeretik, Edina is szeret, de azért, hogy a szeretet maradjon, a szerelem kibontakozzon, erősödjön és végül ilyen szívszorítóan szép együtt-létezésbe forrjon, számos csatát kellett megvívni, amelyek jelentős részét nem egymással vívták.

Valakinek mi is AZANŐ vagyunk

Edina AZANŐ címmel könyvet írt erről az útról, és a jelenségről, a második, harmadik, sokadik feleségek életéről. A könyv jelenleg egy online könyváruház sikerlistás könyve.
Erről (is) beszélgettünk a találkozás során meg ezer más dologról, hiszen mindketten ebbe a csoportba tartozunk. Valakinek mi éppen „azanő” vagyunk, aki beleszeretett valaki volt párjába, valaki(k) apjába. És ezzel egy előre felmérhetetlenül nehéz, küzdelmes kapcsolatra szántuk el magunkat. A könyv húsz nő történetét meséli el. Az író csipkefinomságú megértéssel és gyengédséggel nyúl a témához. Nincs benne gyűlölet, nem uszít, nem tolakszik, nem mond ítéletet. Mesél. A te történeted is lehetne, meg egymillió másik nő története. Sokan magukra ismerhetnek, magukra is ismernek. Mi a könyv tanulsága? Mindenki a maga tapasztalatai alapján vonhatja le azt, de sikere azt bizonyítja: pont célba talált.
Nézzük Edináék történetét, mert megindító, makacs őszinteséggel saját kapcsolatukról is mesél az olvasónak. Maszatolás nélkül. Ettől annyira hiteles „azanő”, és az a könyv.

Fotó: Marjai Judit

Fotó: Marjai Judit

Jön velünk minden, és az új társ is hozza magával az életét

Közös gyerek nincs, de Tamásnak van négy saját gyerkőce – a két előző feleségtől. Az első feleségtől két lány egy fiú, a másodiktól egy kisfiú. Amikor Edina rábólintott a kapcsolatra, és igent a házasságra, nemcsak Tamásra mondott igent, de a teljes előző életére is, a másik két asszonyra, az előző kapcsolatokból született gyerekekre is.

Mert mi is egy férfi és egy nő szerelmének a lényege? A szépség, ami abban rejlik, hogy a másik azzá tud válni melletted, akivé hivatott lenni, egy új embert hoz a fénybe. Egy olyan embert, akit te ismersz, de már nem ismernek a gyermekei, hiszen annyira más, mint amilyen apát a saját édesanyjuk párjaként láttak.
Az idegenség, a félelem attól, hogy elveszítenek valamit, főleg, ha még táplálja is a gyermekekben ezt az érzést az édesanyjuk vagy más családtagjuk, óhatatlanul szakadékokat teremt. Az apa, aki szereti a gyerekeit, ha nem is fogalmazza meg, de érzi ezt a szakadékot, ezért erős lavírozásba kezd, hogy a gyermekei minél többet lássanak a régiből, aki viszont már nem ő. Nem azért, mert az akkor nem volt igaz, hanem azért, mert most már nem úgy igaz.

Talán ez az egyik legnagyobb próbatétel. Meglátsz valamit a férfiben, akibe szerelmes lettél. Valamit, amit lehet, hogy ő maga sem tud magáról, de érzi a tekintetedből, a figyelmedből, hogy ez valami más és indulna abba az irányba. Aztán visszacsöppen vagy inkább visszaerőszakolja magát a régibe a gyerekek kapcsán, vagy amikor a volt feleséggel beszélni kell valamiről, és megijed a saját érzéseitől. A dühtől, a keserűségtől, a félelemtől, hogy visszarántódik, a félelemtől, hogy esetleg te már nem fogod így szeretni, a félelemtől, hogy lehet, hogy a gyerekei nem fogják szeretni, a félelemtől, hogy most mintha ő is másképpen szeretné a gyerekeit.

Második, harmadik feleségnek lenni ezért is sokszor a legnagyobb önismereti út. Persze minden párkapcsolat egyébként is az, de itt igazán találkozhatsz másutt nem létező ‘extrákkal’. Hogyan reagálsz a szerelmed félelmére? Mit csinálsz a gyerekkel, aki épp a hajadat készül kitépni vagy csak csöndesen beléd rúg az asztal alatt a legszebb mosolyával fordulva az apja felé?

Milyen eszközeid vannak annak a kezelésére, amikor a kamasz fiú bejelenti, hogy úgy döntött, mostantól veletek fog élni, s te abban a pillanatban úgy érzed, ez volt ebben a földi létben az utolsó perced? Meg tudsz-e szólalni, amikor arra mégy haza, hogy a nagylány, természetesen az első feleség lánya, az összes fiókodat feltúrta, hogy valami titkos információt tudjon rólad begyűjteni, s ezzel jó pontot szerezni, amikor hazamegy tőletek?

Tudod folytatni a sort? Ha második feleség vagy, biztosan. És ha második feleség vagy, már csak onnan is meg lehet ismerni téged, hogy te vagy az a nő, aki nem hangoztatja, hogy minden gyerek angyal.

Hogy hogy jön ide az extra önismeret? Bizony a legmélyebben elrejtett agresszió, az eddig talán magadban soha nem meg nem látott kicsinyesség, féltékenység mind-mind felszínre jön. Megnézheted magadban, megismerheted ezeket a határaidat, s feltérképezheted azt is, hogy meddig vagy hajlandó elmenni az önfeladásban.”

Láthatatlan húrok, húzd meg–ereszd meg játszmák a gyerekkel

Mert nem lehet ezt másként – ha volt előélete a párunknak, akkor azt hozza magával az új kapcsolatba. Annak minden örömével, aggodalmával, feszültségével, játszmáival, elvárásaival, konfliktusaival együtt. Egy kicsit jön a párunkkal az előző nő is. Vagy nem jön, de hétvégéről hétvégére érezteti jelenlétét, létezését. Üzen, belecsörög a kapcsolatba, számon kér, utasít, nem feltétlenül azért, mert rosszat akar, hanem mert van közös pont (a gyerek, vagy közös vagyon, ház, üzlet, esetleg érzelem), és teszi azt, ami ezekből a kapcsolódási pontokból fakad. Néha azonban a gyerek az előretolt helyőrség, a gyerek delegálja a hétköznapokba, az ünnepekbe édesanyját. Teszi, mert úgy érzi, édesanyjának OTT a helye mellette, meg az édesapja mellett (egyáltalán mit keres itt ez a másik, az ÚJ nő???) és teszi, mert ilyen az élet, és számára az a világ biztonságos, ahol apa-anya együtt van. Nem rosszabb, mint más gyerek és a játszmákat se ő találja ki. Mégis láthatatlan húrokon mozgatható. Sokszor mozgatják is – oda-vissza. Együtt pendül hol az egyik, hol a másik szülővel. Ha azt akarják, hogy válasszon: beleroppan.

El kell engedni a bűntudatot

Edina két előző kapcsolatot is kapott az esküvőn. Volt is feladata elég. Játszmáztak vele eleget. Próbált megfelelni az elvárásoknak? Ki ne próbálna, amikor fülig szerelmes, amikor úgy érzi, az a dolga a nőnek, hogy el- és befogadjon. Így van ez rendjén. Aztán jönnek a feszültségek, a ki kihez tartozik, kit szeretünk jobban kérdések. A beszólások, a minősítések, jön a bűntudat. Mert nyaralnánk kettesben a párunkkal, de nem lehet. Mert miért nem a gyerekekkel közösen? Nekik nem jár az apjukkal közös nyaralás? Bűntudat mérgezi a gondtalannak indult nyaralást, az együttléteket, de ha magunktól nem is érne utol ez a haszontalan, sehova nem vezető érzelem, majd bűnösnek minősít a rokonság.
Lehet éppen az anyósunk, aki egyébként alapból bírna minket, de valamikor letette a voksát az előző (valamelyik) nő mellett (mégis ő az unokák édesanyja) és árulásnak vélné, ha minket elfogadna, helyünkön, értékünkön, pozícióban kezelne. Ráadásul, ahogy párunk, úgy párunk szülei is manipulálhatóak a gyerekeken keresztül. Észre se veszik, nincs ebben semmi valós rosszindulat, csak teszik a „dolgukat”, ahogy azt tőlük elvárják, távvezérelt üzemmódban.

Megbélyegzett létezésben

Bántanak, megbántanak, azt érzékeltetik, hogy az a kapcsolat, amelyet közösen építgetünk a gyerekükkel (mondjuk ki, a fiukkal), az kevésbé értékes, lehet, csak időleges, nem érdemel akkora figyelmet, tiszteletet és megbecsülést, mint az előző. Vagy az előző kettő. („Ki tud ennyiféle ízlést megjegyezni?”)
Vagyis elítél, megbélyegez, kirekeszt az „új” rokonság. Vagy olyan légkört teremt, amelyben nincs erőnk együtt rezdülni szerelmünk családjával. Kirekesztődünk, pedig kapcsolódnánk. Mert ez a párunk érdeke és vágya is, és valójában mi is úgy éreznénk jól magunkat, ha békében belesimulhatnánk abba a közegbe, ahol szerelmünk is otthon érzi magát. Mégis kívül maradunk. És az a jó, ha nem maradunk TELJESEN egyedül, ha párunk hitelesíti fájdalmunkat és nem támad ránk még ő is, mert „Veled csak a baj van, vagy direkt keresed a bajt?”, „Nem furcsa, hogy CSAK TE ÉRZED EZT ÍGY???” – mondhatja, és akkor tényleg nehéz az illeszkedés. Mert ha még a választott férfi is minősít, TÚLÉRZÉKENY-nek nevez és tagadja, hogy családja akarva vagy akaratlanul, de fájdalmat okoz neked (az ő családja – apja, anyja, gyerekei, a volt feleség – NEM OLYANOK), ott nehéz egészséges lélekkel túlélni a kapcsolatot és a kapcsolódást.
Sok esetben magára marad „azanő”, akkor is, ha tényleg semmi, de semmi köze nem volt az előző kapcsolat kudarcához, és időben is jóval később történt a találkozás. Még évekkel a válás, új kapcsolat kialakulása után is durva elutasítás, ridegség fogadhatja megjelenését, és beindul a „szurkapiszka”. Sokszor minősíthetetlenül alattomos módon, sokszor nyíltan, vad összecsapásokkal, fejezhetik ki ellenszenvüket a családtagok.

Fotó: Bali Edina Zsanna

Fotó: Bali Edina Zsanna

Mit tehetünk? Nézzük, hogy szürkül, veszíti fényét a kapcsolat, hogy szorul háttérbe minden ÚJ közös dolog, terv és cél?

Nézzük tétlenül, beletörődéssel (más is járt már így), hogy veszik oda a szerelem? Edina más utat választott: szeretettel, gyűlölködés nélkül, de határozottan kiállt magáért, kiállt párjáért, a kapcsolatért, és erre biztat mindenkit, aki hasonló cipőben jár. Mert helyettük, helyettünk nem fog szót emelni senki, nem áll ki értünk senki. És mert lépni kell, amíg nem jelzi valami furcsa, megmagyarázhatatlan tünettel, betegséggel a test, hogy baj van.

Erről is szól ez a könyv. Erről is mesél „AZANŐ”.

Íme egy kis ízelítő még:

„Mert mit is jelent második feleségnek lenni?
Mit jelent elfogadtatni, hogy jogod van egy jó élethez akkor is, ha a szerelmed már egy házasságból érkezik egy vagy több gyermekkel? Hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt az elfogadás és az önátadás között, lavírozni több világ határán úgy, hogy közben mindig a legjobbat add magadból, megmutatni, aki vagy, akkor is, ha közben folytonos összehasonlításban telik az életed? Bizony nem egyszerű feladat. Feladat? Hiszen ‘csak’ szerelmes lettél, és egy egyszerű, jó életre vágysz.
Majd egyszerre azt tapasztalod, hogy te lettél a főgonosz, a csábító, a gyerekek álmának megrontója, maga a megtestesült ördög, akinek minden szava, szándéka biztosan manipuláció. Akit garantáltan utálnak a szerelmed szülei, hiszen a te léted a garancia arra, hogy elveszíthetik az unokáikat, s leginkább te magad sem tudod, hogy ezt akartad-e, hogy képes leszel-e valaha arra, hogy megszeresd az első nő gyerekeit. Hogy akarsz-e sírni olyan filmeken, ahol a főszereplők összeborulva állítják, a közös gyerek a legnagyobb kötelék, ami egy életre összetart. S tudsz-e valamit kezdeni a férjed kompenzálási rohamaival, lelkiismeret-furdalásaival, amelyek mintha kis szörnyeteggé tennék a gyerekeket, de ezt persze soha nem mondhatod, hiszen kimondva-kimondatlanul az első feleség gyerekei tabuk és szentek, arról már nem is beszélve, hogy miattad szenvednek.
Mit csinálsz az olyan egyszerű vágyaiddal, hogy mondjuk nyaralás a szerelmeddel? Hiszen nyaralni sem etikus kettesben menni, mert a gyerekeknek szükségük van az apjukra, de a nyaralás még velük sem lehet igazi, hiszen a gyerekek anyja otthon egyedül szenved, vagy ha nem egyedül és nem szenved, akkor is te vagy a hibás.”