Csillagok

Kínában beköszöntött az újév, a szerencse éve

Január 28-ával beköszöntött a kínai újév, a Kakas éve. A régi kalendárium szerint Kínában épp 4715-öt írnak.

A világ lakosságának egynegyede számára ez az év legnagyobb ünnepe, nemcsak Kína, de Kelet-Ázsia nagy részén is ünnep van ma. A csuncsie időpontja, csakúgy, mint a húsvét, évről évre változik.

Nemcsak az újév eljövetelét, de már a tavasz érkezését is ünneplik, ilyenkor összejön a család, megajándékozzák egymást, s különböző szokásokkal bevonzzák a szerencsét az előttük álló időszakra. Az egész lakást ragyogóan tisztára suvickolják, ünnepi képekkel díszítik fel a falakat, s bizony jó előre meg kell venni minden szükséges élelmiszert, mert a boltok Kínában napokig zárva tartanak.

Medan, 2017. január 27. Indonéziában élő kínaiak az újév beköszöntét ünneplik az észak-szumátrai Medanban 2017. január 27-én. A kínai holdnaptár szerint január 28-án köszönt be az újév, amely az állatövek szerint jelölt 12 esztendő közül a Kakas éve lesz. (MTI/EPA/Dedi Sinuhaji)

Ilyenkor emlékeznek meg eltávozott szeretteikről, őseikről is, de hatalmas tűzijátékokat és parádékat rendeznek, hiszen az elmúlás mellett mindig ott van az élet is, annak tisztelete. A kínai állami tévé például négy és félórás színpompás zenés műsorral köszöntötte az újévet. A holdújév a 15 napon át tartó tavaszünnep kezdete is egyben.

Hongkong, 2017. január 27. Kakast ábrázoló dekoráció a hongkongi Victoria parkban 2017. január 27-én. A kínai holdnaptár szerint január 28-án köszönt be az újév, amely az állatövek szerint jelölt 12 esztendő közül a Kakas éve lesz. (MTI/AP/Vincent Yu)

A Kakas éve

Megkezdődött a Kakas éve, mely az utolsó és egyben legszerencsésebb állatövi jegy is a kínai horoszkóp szerint. A Kakas pontos, összeszedett, s erre ösztönöz mindenkit: kikaparja a szerencsét, ami azonban még nem elég, hozzá kell még egy nagy adag bátorság, hit, remény és szorgalom, mely már rajtunk múlik nagyrészt. A Kakas korán kel, arra buzdít, hogy ébredjünk fel téli álmunkból, és kezdjük el magunk alakítani a sorsunkat.