Otthon

Arany Jánosra emlékezik a 2017-es Versünnep Fesztivál

A 200 évvel ezelőtt született Arany Jánosra is emlékezik a 2017-es Versünnep Fesztivál, amelyre hivatásos színművészek és előadóművészek, valamint szakirányú közép- és felsőoktatási intézmények 19. életévüket betöltött hallgatói jelentkezhetnek – mondta Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Budapesten.

Hozzáfűzte: a versenyzők idén is kortárs és klasszikus költeményekkel – Arany János mellett a 140 éve született Ady Endre és az 50 éve elhunyt Kassák Lajos egy-egy alkotásával – jelentkezhetnek még január 31-ig mondott vers, megzenésített művek és képző- vagy filmművészeti kategóriában. 

Fotó: Unsplash/ Ben White

Fotó: Unsplash/ Ben White

A művészi versmondást népszerűsítő, immáron 12 éve elindult fesztivál döntőjét április 9-én rendezik meg a Nemzeti Színházban, a Diákseregszemle június 3-án lesz a Pesti Vigadóban. A hivatásosok döntőjének abszolút győztese idén is Párkányi Raab Péter egyedi alkotását kapja fődíjként – mondta el Kolti Helga, aki kiemelte azt is, hogy a fesztiválhoz kapcsolódva az Esztrád Színház pályázatot írt ki a korábban Arany János által fordított külföldi művek újrafordítására. A díjazott művet a társulat színpadra is állítja a Versünnep Fesztiválra jelentkezett művészek részvételével.

A. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója hangsúlyozta: a színház idén is különdíjakkal készül a döntőre, a hivatásos előadóművészek közül a győztes szerepet kaphat a következő évad valamelyik darabjában, a fiatalok között pedig 100 ezer forintos pénzjutalmat osztanak ki.

A döntőt megelőzően a Kaposvári Egyetemen és több határon túli helyszínen rendeznek elődöntőt február és március folyamán. A fővárosi elődöntőnek március 6-7-én a Budapesti Operettszínház ad helyet, amelynek igazgatója, Lőrinczy György kiemelte: a zenés kategória indulói közül fellépőket választanak a Nagymező utcai Broadway Fesztivál programjába.