Később megörököltem a bátyám világoskék biciklijét. Ez már eggyel nagyobb méretű volt, de még mindig nem felnőttbringa. A legjobban az tetszett benne, hogy a fehér felni két oldalán futott egy-egy piros vonal, ami akkor volt a legszebb, amikor vizes lett. Éppen ezért imádtam beletekerni a pocsolyákba, persze nem gyorsan, csak szépen, komótosan, és élvezettel néztem, ahogyan azok a piros csíkok vizesekké és élénk színűekké váltak.
Fotó: iStock.com/furtaev
Énekeltem közben. Amikor anya mellett tekertem a kék biciklivel. Mivel kisvárosban laktunk, mindenhová bringával mentünk. A boltba, a piacra, a nagyszülőkhöz, mindenhová. Néha énekeltem is közben. Hangosan. Az anyukám meg csak mosolygott rajta, ahogyan a nénik és bácsik is, akik hallották, hogy énekelek. Számmal zárható lakatom volt. Akkoriban nem is volt szükség másmilyenre, legalábbis nem aggódtunk a lopások miatt. Egyszer egy lány megkért, hogy vigyázzak a kerékpárjára, amíg bemegy a boltba egy-két dologért. Én álltam a bicikli mellett, és megvártam. Mikor kijött, adott egy szelet csokit, amiért megtettem azt, amire megkért. Nem értettem, miért kaptam a csokit, hiszen valójában nem tettem semmi különöset. De azért örültem a csokinak.
A lila bicikli
Később egyedül is elengedtek. Mert a szüleim szerint már elég nagy voltam ahhoz, hogy közlekedjek. Előbb egy piros kempingbiciklim volt, majd 12 éves lehettem, amikor megkaptam a már említett lilát. Az egy úgynevezett mountain bike volt, a tömegesen gyártott, városi fajta. A mai napig emlékszem az illatára, amikor elhoztuk az üzletből. Később vettünk rá sárvédőt, kosarat és csomagtartót is, felszereltük – leginkább azért, mert apa szerint kellett. Később azért jól jöttek ezek a pluszalkatrészek, de akkor úgy éreztem, hogy túl felnőtt lett az én fiatalos bringám.
Fotó: iStock.com/warrengoldswain
Ez a lila bicikli aztán hoszzú éveken keresztül a szolgálatomban állt. Télen, nyáron, hóban, fagyban, esőben és tikkasztó hőségben is vitt ából bébe, a házunktól az iskolába, edzésre, strandra, Tisza-partra, nagyszülőkhöz, rokonokhoz, barátokhoz, dolgozni, szórakozni, postára, piacra, mindenhová.
Első látásra szerelem
Végül eljött a pillanat, amit már hónapok óta sejtettem. Amikor lecseréltem azt a biciklit, amelyik 12 éves koromtól túl a harmincig kísérte az életemet. Az történt ugyanis, hogy lett egy másik. Egy csodaszép. Alighanem a világ legszebb biciklije, legalábbis számomra mindenképpen az. Fehér a váza, türkiz a felnije, barna az ülése, és ami különösen széppé varázsolja: van rajta egy fonott kosár. Egyszerűen imádom. Amikor ránézek, minden egyes alkalommal különleges érzés, hogy mennyire gyönyörű, és mosolyognom kell, akármilyen napom is van éppen. Szégyen, vagy sem, a lilát talán öt percig sajnáltam, annyira beleszerettem ebbe a fehérbe: egyedi készítésű, nekem készült, olyan lett, amilyennek én szerettem volna.
Hogy meddig kísér el ez a legújabb? Nem szeretnék már másikat. Úgyhogy nagyon remélem, hogy az életem végéig…
A témával Bringázz! címmel és sztárvendégekkel jelentkezik a Ridikül ma is 17 óra 10 perckor kezdődő adása. A stúdióban beszélget Száraz Dénes, Tóth Márton és Harkányi Árpád, valamint meglepetésvendég is érkezik hozzánk.
A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.