Siker

Felkészülni a változásra: van, akinek ez a természetes

Sokan nem is gondolunk arra, hogy milyen az, amikor amit csinálunk, amire feltettük az életünket, a fiatalságunkat, az véget ér egyszer, és valami másba kell belefognunk. Valami egészen másban kell megmutatnunk, hogy abban is jók vagyunk, hogy abban is tudunk ugyanúgy küzdeni. Mint például a versenysportolók a visszavonulásuk után.

A legtöbb gyerek már egészen kicsi korában találkozik a sporttal, és ha szerencséje van, pont azzal a sportággal ismerkedik meg, amelyikben a legtehetségesebb. Vagy legalábbis az éveken keresztül tartó edzések és gyakorlások révén kiemelkedően jó eredményeket szerez a többiekhez képest. És ha van családi, főként szülői támogatás, egy jó edző kezébe kerül, és az iskola, a barátok és általában a környezete is elfogadó, akkor aligha állítja meg bármi is ezt a gyereket, hogy előbb-utóbb valamelyik világversenyre nevezett sportolók között lássuk viszont a nevét, akár világbajnokságról legyen szó, akár az olimpiáról. És ha még érmet is hoz haza!

Fotó: Unsplash/Jorge Gonzalez

Fotó: Unsplash/Jorge Gonzalez

Talán nemigen gondolunk bele, mennyi lemondással, akaraterővel és küzdéssel jár, ha valaki már gyerekkorában megtalálja azt a foglalkozást, érdeklődési kört, sportágat, bármit, amivel utána egész életében foglalkozni szeretne. Vagy legalábbis a fiatalkorában. Mert ha a sportnál maradunk, amilyen hamar a részeseivé válhatunk (gondolunk itt a versenysportra), olyan gyorsan ki is lehet belőle öregedni. És akkor ott áll a huszon- vagy harmincvalahány éves fiatal, hogy akkor most hogyan tovább.

A legtöbben szerencsére idejében észbe kapnak, továbbtanulnak, képzik magukat, hogy mire elérik azt a korhatárt, amikor visszavonulnak a versenysporttól, akkor is tudjanak mihez kezdeni az életükkel. Jellemzően elég sokan maradnak közülük a sport közelében, edzőként, tanácsadóként, az egykori klubjuk valamilyen alkalmazottjaként, de akad közöttük olyan is, aki orvos, tanár, ügyvéd vagy vállalkozó lesz, esetleg a tévében látjuk viszont műsorvezetőként.

Tudni kell váltani

De ha nem ragaszkodunk annyira a versenysporthoz: mások is dönthetnek úgy, hogy váltunk. Hogy nem folytatjuk az addigi életünket, nem vállalunk több olyan munkát, amihez semmi kedvünk, hanem elindulunk az álmaink útján, a sarkunkra állunk, és azt mondjuk, hogy mostantól mi vagyunk az életünk irányítói.

Fotó: Unsplash/Jose Chavez

Fotó: Unsplash/Jose Chavez

Esetleg az is előfordulhat, hogy önhibánkon, akaratunkon kívül kell váltanunk. Mert úgy hozza az élet, a sors, az univerzum, bármi, hogy amit addig csináltunk, azt nem csinálhatjuk tovább, azt abba kell hagynunk és keresni valami mást. Fel vagyunk erre készülve? Ha például holnap megtörténne ez a mondjuk úgy, élethelyzet, tudnánk, hogy mihez kezdjünk? Persze legyinthetünk is egy nagyot, hogy ugyan már, miért kellene felkészülni a változásra (tragédiára), különben is, olyasmi mindig másokkal történik, nekünk az elmúl tizenöt évben eszünkbe sem jutott, hogy mást csináljunk, mint amit nap mint nap. Akkor meg minek?

Lehet így is, lehet úgy is. Lehet több lábon állni és küzdeni, akarni és mindig jobbnak lenni, vagy hagyni és sodródni, abban bízni, hogy úgyis mindig az történik, aminek történnie kell.

A témával Élet a versenysporton túl címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül ma is 17 óra 10 perckor kezdődő adása. A stúdióban beszélget Károlyi Andrea, Pálinger Katalin és Kőbán Rita, valamint meglepetésvendég is érkezik hozzánk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.