Siker

Önmagunk kiteljesedése: anyaságban, munkában, szabadidőben

Ki miben találja meg önmagát? Miben tud kiteljesedni? Változó, ahogyan annak a formája is, ahogyan ez megvalósul. Anyaság, munka és szabadidő, avagy mindenki máshol tudja megvalósítani önmagát.

Egy nő többféle szerepből választhat, mire nővé válik, ám ez egy hosszú folyamat. Mert a személyi igazolványunkban feltüntetett születési dátumunk, illetve az aszerint betöltött korunk nem feltétlenül jelzi, hogy még lányok vagyunk, vagy már érett és felelősséggel gondolkozó nők. És mik is lehetnek azok a szerepek, amelyekben megvalósíthatjuk önmagunkat? Ez a felnőtté válás ideje alatt minden bizonnyal kiderül. A baj akkor van, ha nem találjuk meg a helyünket a világban, ha nem találunk magunknak olyan szerepet, olyan célt, amelyet a magunkénak érzünk.

Anyaság

Az egyik legkézenfekvőbb szerep egy nő számára az anyaság (lehet). Nemcsak a nemünkből kifolyólag, de ahogy felnövünk, az egész életünket végigkíséri az a társadalmi (családi és társasági) nyomás, miszerint egy nőnek gyereket kell szülni, anyává kell válni, mert mi másért is vagyunk akkor a világon?

Fotó: Unsplash/Angelina Litvin

Fotó: Unsplash/Angelina Litvin

Nincs is ezzel a szereppel semmi baj, és szerencsére sokan vagyunk, akik számára ez az a szerep, amelyben otthon érezzük magunkat. A nagybetűs Anyaság, annak minden jó és rossz oldalával. Annak nem gond a korán kelés, a kevés alvás, ő élvezi, hogy a gyerekkel törődhet, ha gyermekéért él, szinte önmagát feláldozva. És ha ebben a szerepben jól érzi magát (és megteheti), miért ne vállalná fel?

Munka

Egy másik terület, amelyben megtalálhatjuk önmagunkat. Ha például olyan szerencsések vagyunk, hogy a munkánk a hobbink, és fordítva. Ha örömünket leljük a munkahelyünkön, minden egyes olyan helyzetben, amikor dolgozhatunk. Az alkotás, a teremtés, a segítség vagy éppen az önkifejezés területe ez, ahol – az anyasághoz hasonlóan – megmutathatja egy nő, hogy ő milyen valójában, mennyire rátermett, művelt, tehetséges vagy kitartó.

Fotó: Unsplash/Tamara Bellis

Fotó: Unsplash/Tamara Bellis

Merthogy egy nő benne lehet a saját munkájában, kitűnhet a többiek közül, megmutathatja országnak-világnak, hogy ő bizony a szakmájának él, talán az egyik legjobb benne, és ez egy cseppet sem esik nehezére, sőt olyan könnyedén megy számára, mintha csak cipőt kellene vennie a kedvenc üzletében.

Szabadidő

És természetesen ott vannak a hobbik, az önmegvalósítás újabb színterei. Ha valaki megtalálja a számára legmegfelelőbbet, az bizony úgy elveszhet benne, hogy mikor feleszmél, már azon gondolkozik, hogy hogyan is tudott eddig a nélkül az időtöltés nélkül létezni. Legyen szó például festésről, kertészkedéről, színjátszó körről vagy utazásról: ha valaki megtalálta azt a tevékenységet, amelyben önmaga lehet, illetve amely a személyisége kiteljesedésére szolgál, az egyrészt elképesztően szerencsés, másrészt megmutathatja a hobbi révén, hogy ki is ő valójában.

Egyik szerep esetében sem kell nagy dolgokra gondolni. Mert nem kell ahhoz látványosan anyának vagy munkamániásnak lenni, hogy azt mondhassuk: ez vagyok én. Sokszor elegendő, ha mi tudjuk, hogy az, amit csinálunk, az mi vagyunk, azt szívvel-lélekkel tesszük nap mint nap még akkor is, ha problémákkal találkozunk.

A témával A női önmegvalósítás titka címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül ma is 17 óra 10 perckor kezdődő adása. A stúdióban beszélget Rácz Zsuzsa, Tóthné Mikulás Veronika, Katona Melinda, valamint meglepetésvendég is érkezik.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.