Csillagok

Találjunk haza saját lelkünkbe!

Éreztük már úgy, hogy honvágyunk van? Hogy hazavágyunk? És éreztük ezt akkor, amikor otthon voltunk? Talán fel sem figyeltünk rá, nem ismertük fel az érzést…

Hiszen első hallásra abszurdnak tűnik, hiszen hova vágynánk haza, ha egyszer otthon vagyunk, pedig létező jelenségről van szó. A modern ember sokszor annyira elfoglalt, annyira rohan, hogy még otthon, családja körében sem érzi magát igazán otthon. Hiszen fejben máshol jár, más dolgok foglalják le lelkét. Azon agyal, hogyan lehetne több és jobb, hogyan lehetne máshogy, ami van – pedig lehet, hogy minden pont jó úgy, ahogy van.

Fotó: Unsplash/ Luca Baggio

Fotó: Unsplash/ Luca Baggio

Elsőre ezen felhördülhetünk, hiszen a folyamatos fejlődés mind lelki, mind fizikai síkon kívánatos, mégis, a kettő nem zárja ki egymást. Az elfogadás és hála megtanulása fontos lépcső a fejlődés útján. Elfogadni, amink van, hálát adni érte, hogy van tető a fejünk felett – még ha nem is palota, van étel az asztalunkon – még ha nem is egy séf gőzölt nekünk homárt. Elfogadni azt, hogy életünk nem tökéletes, és most kapaszkodjunk meg: soha sem lesz az. Senkinek sem az. Ennek felismerése és elfogadása gazdagítja életünket, teljesebbé teszi azt.

Ehhez alkalmazhatunk egy gyakorlatot is: üljünk le mindennap, és 10 percet meditáljunk. Azaz: egyszerűen csak üljünk, és figyeljük légzésünket. Teremtsünk teret magunkban. Hagyjuk, hadd áramoljanak az érzelmek, gondolatok keresztül rajtunk, ne kapaszkodjunk meg egyikben sem. Majd gondoljuk végig, mi mindenért lehetünk hálásak. Képzeljük el szeretteink arcát, alkotásainkat, sikereinket – mindazokat a dolgokat, amiket értékesnek találunk. Ez a gyakorlat fejleszti bennünk a hála érzését, és ezáltal életünkkel sokkal elégedettebbek leszünk.