Csillagok

Ha elmúlik karácsony, avagy a január a legnehezebb hónap

Az emberek alapvetően szívesen segítenek másokon. Karácsonykor roskadoznak a raktárak a felajánlott tartós élelmiszerektől, játékoktól, könyvektől, meleg ruháktól és cipőktől, melyek mind egy-egy nehéz sorsú kisgyermeknek, családnak teszik könnyebbé az életet, boldogabbá az ünnepet. De mi a helyzet karácsony után?

Legtöbben ilyenkor, karácsony előtt egész évre kiadakozzuk magunkat, s tiszta lelkiismerettel vágunk neki a januárnak: jó emberek vagyunk, segítünk másokon, jutott is, maradt is. Az év első hava a befelé fordulás időszaka, de nem úgy, mint az advent, nem feltétlenül a jó értelemben. Ilyenkor visszaszállunk a mókuskerékbe és feltöltekezve a családdal, jóllakottan vágunk bele az új kihívásokba. Jól kiköltekeztük magunkat, meghúzzuk a még hátralévő téli hónapokat, esetleg rendezzük a felhalmozott adósságainkat, sokat dolgozunk, és szép lassan megfeledkezünk azokról, akik egy rövid pillanatnyi fellélegzés után ismét nyomorban, kilátástalanságban, s ha lehet, még nehezebben élnek. Pedig talán ilyenkor lenne a legnagyobb szükség a segítségre, hiszen a tél java még hátra van: kettő, de inkább három hideg hónap áll még előttünk, melyek csak úgy zabálják a fát, az energiát, a ruhát és a cipőt.

Fotó: iStock.com/mangostock

Fotó: iStock.com/mangostock

Ha elmúlik karácsony…

Ne feledkezzünk meg karácsony után sem azokról, akik nehéz, szinte már lehetetlen körülmények közt élnek, azokról a gyermekekről, akiknek nem jut hétvégén étel, sem tej, sem hús, és egy nyamvadt vászoncipőbe futkosnak a fagyos sárban. Ha tehetjük, segítsünk rajtuk az újévben is, rendszeresen. Nem feltétlenül csak pénzzel, de akár étellel, meleg ruhával, tüzelővel, jó szóval, odafordulással, szeretettel és megértéssel.

Hiszen ilyenkor aztán tényleg mindenki kiköltekezi magát, az is, akinek nincs miből. Az is megpróbál legalább valamit előteremteni a gyerekeknek, a semmiből, önmagától vonva meg a falatot. A január mindenki számára a legnehezebb hónap. Sokat vannak otthon a gyerekek, enni kérnek, s a rosszul fűtött, huzatos házakban, csoda, ha nem beteg az összes egyszerre, a gyógyszerek pedig gyakorlatilag megfizethetetlenek, főleg a mostoha januárban. Sokan egyszerűen képtelenek kikecmeregni a különféle betegségekből a drága antibiotikumok nélkül, egyikből esnek a másikba, addig azonban nem mehetnek közösségbe, óvodába, iskolába, míg meg nem gyógyultak teljesen, pedig ott lenne rendes étel, hús, zöldségek, tej, amit otthon nehéz előteremteni. Ördögi kör.

Fotó: iStock.com/mangostock

Fotó: iStock.com/mangostock

Új év, új szokások

A legtöbb jótékonysági szervezet és alapítvány egész évben dolgozik azon, hogy enyhítse a legszegényebbek nehézségeit, csak körbe kell nézni és választani egy ügyet, ami mögé mi is odaállhatunk, ha kell, egy kevés pénzzel, ha kell az időnkkel, ötleteinkkel vagy bármi mással, amit fel tudunk ajánlani a számukra. Ne dőljünk hátra kényelmesen az ünnepek végén, és ne is süppedjünk bele az önsajnálatba, a téli depresszióba, hiszen ha az új évben is odafigyelünk embertársainkra, biztos, hogy mi is jobban fogjuk érezni magunkat, s hamarabb eljön a tavasz, mint gondolnánk.

A témával Jónak lenni jó 3. címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül mai adása. A stúdióban beszélget Fehér Anna, Malek Andrea és dr. Schill Beáta, valamint meglepetésvendég is érkezik hozzánk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.