Stílus

Varázskezek sorozat: „Számomra a ruhafestés egyfajta meditatív tevékenység” – interjú

Hajgató Sára textilfestővel beszélgettünk a fenntartható divatról, a tudatos anyagválasztásról és még sok minden érdekességről a növények, a textilek és a természet világából. Interjú.

Hogyan csöppentél bele a divat világába?

Angol szakos bölcsész vagyok, és az egyetem mellett végeztem el egy divatiskolát, mivel egyszakos voltam, és nagyon kevésnek találtam az elfoglaltságomat, azt éreztem, nem tölti ki a napjaimat az egyetem. Amúgy is mindig érdekeltek a művészettel kapcsolatos dolgok, sokat rajzoltam, de főleg az anyagmanipuláció izgatott, a textilek. Anyukám gyerekként vitt szövőtanfolyamra, selymet festettünk, neki köszönhetően bepillanthattam ebbe a világba. Szóval, felcsaptam annak idején egy újságot, s megnéztem, mit lehet tanulni, találtam egy textiles divattervező iskolát, oda beiratkoztam. Amikor pedig elvégeztem az egyetemet, divatszerkesztőként dolgoztam, sok divatbemutatóra jártam, de aztán egy idő után besokalltam ennek a fast fashion világnak a felszínességétől. A divattervezők nem úgy csinálnak tudatos divatot, ahogy erről én gondolkozom, hiszen aki évente 2–4 kollekciót kinyom, és ebben a világban mozog, annak nem pont az az értékrendszere, mint nekem. Számomra ennél fontosabb a fenntarthatóság, így egy ponton túl már nem leltem örömömet a csillogásban és a divatbemutatókon való pózolásban.

Az öltözködésről is mást gondolok, nekem a kényelem bőven az esztétikum fölött áll a saját életemben. Fontos, hogy olyan ruhadarabjaim legyenek, amik évekig jók. Szerencsére egyre több ember kezd így gondolkodni: minek megvenni a századik cuccot? Ha ugyanis túl sok ruha áll a szekrényben, akkor nem tudjuk úgy kihasználni, nem tudunk kötődni hozzájuk annyira.

Fotó:Kerepeczki Anna

Fotó:Kerepeczki Anna

Hiszel abban, hogy lehet különleges kapcsolatunk a ruháinkkal?

Hiszek, persze, mivel megélem mindennap. Nekem ezekhez a ruhadarabokhoz, amiket magam készítek, teljesen más a viszonyom, és azt tapasztalom a visszajelzésekből, hogy a vevőimnek is különleges velük a kapcsolatuk. Máshogy is kell bánni velük, nekik lelkük van.

Akkor elkötelezted magad a tudatos és fenntartható divat mellett?

Igen, de nem olyan könnyű ez az út sem, mivel magadnak kell meghatároznod, hogy hol vannak a fenntarthatóságnak azok a sarokpontjai, amik mentén be tudod tájolni magadat: ha a vegán életmódot vallod, akkor ugye ki van zárva a selyem, a bőr és a gyapjú. Az organikus alapanyagok pedig elképesztően drágák, és Magyarországon nem is lehet könnyen beszerezni őket, ha pedig külföldről rendelem, akkor ott van a CO2-kibocsátás szempontja, ami szintén terheli a környezetet.

Éppen ezért folyamatos mérlegelés zajlik, mivel normális árakon szeretném adni a termékeimet, fontos, hogy ne szálljanak el az árak amiatt, mert a termékek őrült tudatosak. Tehát inkább hozok ebben kompromisszumot, dolgozom olyan anyagokkal, amiket hazai kis cégektől meg tudok venni, és amikor már nálam vannak, attól a perctől kezdve tudatosan és energiatakarékosan bánok velük.

Na de kanyarodjunk vissza: mihez kezdtél, miután besokalltál a divatipartól?

Hát elmentem Kambodzsába egy évre, ahol a helyi viszonyok szerint is hátrányos helyzetű fiatalokkal dolgoztam, és amikor hazajöttem, beültem egy PR-ügynökséghez médiaelemzőnek. De ez nyilvánvalóan nem volt egy jó korszak az életemben, s ezután váltottam, elkezdtem egy saját ékszermárkát. Nagy, bojtos, színes textilékszereket gyártottam.

Ezek is fenntartható ékszerek voltak már?

Nem, és pont ez az, ami zavart egy idő után, hogy nem tudom, mivel festik a fonalakat, melyik kínai gyárból kerül hozzánk a lánc és a kellékek, hány gyerek szenvedett miatta. Arról nem is beszélve, hogy sosem tudjuk meg, ezek a festékanyagok bekerülnek-e a szervezetünkbe azáltal, hogy egész nap érintkeznek a bőrünkkel. Így elkezdtem először utánajárni annak, hogy lehet fonalat, textilt színezni fenntartható módon, természetes anyagokkal, és ekkor egy csodálatos új világ nyílt meg előttem, a festőnövények világa, s találkoztam olyan emberekkel, akiket máig a mestereimnek tekintek.

Ennek hagyománya van minden országban?

Persze, egészen nagyjából 150 évvel ezelőttig minden textilt így festettek. A világ minden pontján nagy hagyománya van, mely sajnos mára már egy jó részt elfeledett tudás. De vannak, akik még emlékeznek rá, itthon is sokan foglalkoznak ezzel, főleg fonalszínezéshez használják, valamint a nemezesek, a néphagyományok őrzői.

Először olyan fonalakat festettem meg, amiket az ékszereimhez használtam, s csak később jött az anyagfestés, először csak kisebb dolgokat, neszesszereket csináltam. Van egy japán festési eljáráshalmaz, aminek az a neve, hogy shibori, és én többek között azt művelem. Cérnával, formákkal, kötözési technikákkal összehúzom az anyagot és úgy festem meg, s ahol nem éri a festék, ott megmarad a textil eredeti színe.

És milyen festőnövényeket használsz?

Én nem kizárólag Magyarországon őshonos növényeket használok, hanem mindenfélét, egyik kedvencem például, a kékberzseny egy dél-amerikai fának a kérge. A legelterjedtebb módszer a gőzölés és a főzés, én is így nyerem ki a színt a növényből, majd ebben a lében áztatom az anyagot. De nagyon izgalmas, mivel a textil is, a növény is meghatározza, mit lehet vele kezdeni. Valamelyiket 60–70 fok fölé nem lehet hevíteni, de van olyan is, ami jól bírja, ha akár egy órán keresztül lobog a víz. De nagy kedvencem a festőbuzér, az orbáncfű, az aranyvessző, ami egy kiváló tea, de ugyanakkor jó színe is van.

Fotó:Kerepeczki Anna

Fotó:Kerepeczki Anna

Milyen színe van a cickafarknak?

Legtöbbször sárgás, zöldes árnyalatot ad a textilnek. Az orbáncfű nagyon jó téli tea depresszió ellen, sok a napfény benne, a festő pipitér gyönyörű sárgát ad, a menyecskeszem narancssárgát, az aranyvessző az egyik kedvencem, neonsárgára festi a textilt. Látható, hogy a sárga az egyik leggyakoribb szín, amit ki lehet nyerni a növényekből, és a zöldet a legnehezebb, azt inkább keverni kell, vagy pedig színmódosító pácokkal lehet elérni, a fémsók tudják zöldíteni a sárgákat.

Ez egy elég lassú folyamat…

Igen, kétségkívül, de én nagyon szeretem. Ez egyfajta meditatív tevékenység, de nem mindennap festek, hiszen komoly szervezést igényel. Egy ilyen festési rituálé legalább másfél-két nap. Idő kell, amíg megszárad, láthatóvá válik a szín. Van úgy, hogy egész éjszakára benne kell hagyni a lében, majd netán újrafesteni, mélyíteni a színt, ezután még mosni, szárítani, vasalni.

Előfordul, hogy teljesen más lesz az anyag színe, mintája, mint ahogy azt eltervezted?

Van olyan persze, van, hogy olívazöld helyett szürke lesz. Pont emiatt dolgozom viszonylag keveset megrendelésre, mivel van benne egyfajta kiszámíthatatlanság. Én tudom, hogy a növény határozza meg az, hogy itt mi fog születni, de sokan ezt nem értik vagy nem tudják elfogadni.

Persze az anyagtól is függ a végeredmény, elképesztő különbség van egy selyemorganza és egy pamut közt. Én már csak természetes anyagokkal dolgozom, ami nehéz, hiszen a magyar könnyűipar nagyon súlyos csapásokat szenvedett a 20. század második felében, s ma egyre kevesebb hazai gyártású anyagot lehet beszerezni, habár vannak még magyar cégek, akik exportra dolgoznak. Én ezt úgy próbálom áthidalni, hogy legalább európai előállítású anyagokkal dolgozom, nem pedig Kínában vagy más, távoli országokban gyártottakkal.

Először festesz, vagy először varratsz?

Először megtervezem a ruhadarabot, a fazont. Van egy varró házaspár, akik megvarrják nekem a megálmodott ruhadarabot, fehéren megkapom, és úgy festem be őket. Elég szögletes fazonokat csinálok, hogy minél kevesebb legyen a lehulló anyag. Már a tervezésnél odafigyelek, hogy a lehető legkevesebb hulladékot termeljük, de az anyagdarabkákat is mindig elkérem, azokból is készülhet még szalag, sál vagy kis neszesszer. Nekem nagyon fontos ez is.