Te + Én

Társkeresés elvált anyaként

Egyikünk sem így tervezte, de megtörtént, egyedül maradtunk társ nélkül a gyerekkel. Ássuk el magunkban a nőt mindörökre? Ellenkező esetben vállalnunk kell, hogy családanyaként keresünk társat, annak minden szépségével és buktatójával együtt.

Miért van nehéz dolga az elvált nőknek?

Ha egy férfi elvált, azt megbocsátjuk neki, hiszen ilyen egy férfi. Ha gyerekei is vannak, azok az esetek zömében az anyukával laknak, tehát a kéthetente hétvégék kivételével semmi akadálya a szórakozásnak. Sőt, ha heti váltásban neveli az anyukával a srácokat, azonnal elolvadunk, milyen jó apuka, felelősségteljes férfi és nagyszerű férjanyag lehet (a válás pedig természetesen az asszony hibája volt). Ha egy nő teszi ugyanezt, azt szidjuk, vagy minimum nem értjük meg. Ha egy elvált anyuka keres társat, szinte biztosan megkérdezik tőle, hogy miért. Egy férfitól nem kérdezik, hiszen természetes, hogy kell egy új asszony a házba. De egy nő, akinek már gyereke is, az mit akar? Eleve van egy adag bűntudat-faktor a dologban. Ezen túl, mivel a legtöbb gyerek azért mégis az anyával él, a férfiak nagy része fejvesztve menekül – egy anya nem társnak való! Szült egy gyereket, ebédet főz, hányást takarít, esténként mesét olvas, a férfiaknak a saját anyjuk jut erről eszükbe, és nem mondjuk a nemi élet. Plusz milyen már nevelni más gyerekét, beleülni valaki más elhagyott fészkébe, és elviselni egy idegen kis emberi lényt, aki nem hagyja, hogy egy kapcsolat szabadon, a maga medrében haladjon előre, hiszen a nő közben anya is, és ha a férfit bemutatja a gyerek(ek)nek, akkor az is egyfajta pótapa szerepet vesz fel.

Fotó: iStock.com/GeorgeRudy

Fotó: iStock.com/GeorgeRudy

Mások véleménye

Nehezíti a társkeresést az is, hogy mit gondol rólunk a környezetünk. Valahogy nem illik női igényeinket kifejezni, ha elváltunk. Mert egyszer már voltunk házasok, hát nem volt elég?! Ki akarjuk tenni a gyerekünket, szemünk fényét idegen férfiaknak? Mi lesz, ha veszélybe kerül? Ha egy életre összezavarjuk? Mit gondol majd a gyerek apja? A gyerek apjának anyja, aki még mindig a nagymamája a csemetének? Na meg a szomszédok, a rossz házasságban vergődő, kitartásukra büszke és mérhetetlenül irigy feleségek, meg azok az idősebb asszonyok, akik szerint minden tisztességes nő életében egyetlen férfinak van helye? A társkeresőn a többiek? A válasz: nem érdekel. Nem szabad, hogy érdekeljen, mit gondolnak. Bátran szembe kell néznünk saját igényeinkkel, lehetőségeinkkel, lefektetni a legfontosabb szabályokat, és belevágni a keresésbe. Nem azért, mert mások akarják, vagy tiltják, hanem magunkért. Meg mert jogunk van a boldogsághoz, akkor is, ha tíz gyerekkel maradtunk egyedül.

Fotó: iStock.com/GeorgeRudy

Fotó: iStock.com/GeorgeRudy

Kié a gyerek?

Ha anyaként társat keresünk, akor még alaposabban át kell gondolnunk mindent. Mikor van időnk randizni, és ki vigyáz majd addig a gyerek(ek)re? Elmondjuk-e nekik, hogy anyu most randizni megy, vagy várjunk, amíg lesz komoly udvarló? Ha már van komoly udvarló, akkor mikor mutassuk be a gyerekeknek, és mit mondjunk nekik? Ezek mind nagyon nehéz kérdések. Mindenkinek magának kell megtalálnia a válaszokat, akár pszichológus segítségét kérve, hiszen a cél az, hogy a gyerek tényleg ne zavarodjon össze, és a lehető legkevesebbet sérüljön. Nagyon meg kell szűrnünk, kit engedünk az életünkbe, nem lehetünk felelőtlenek, mert nem csak a mi bőrünkről van szó. De ha minden óvatossági szabályt betartunk, ha tényleg figyelembe vesszük a gyerek érdekeit is, akkor a határ a csillagos ég. Az már amúgy is megszűri a férfiakat, ha megtudják, hogy egyedül neveljük a gyerekünket. Nagy részük kapásból menekül, mert félreérti a helyzetet. Aki azt hiszi, a társkereséssel apát akarunk fogni, téved, aki azt hiszi, csak anyák vagyunk, téved, aki azt hiszi, így sérülékenyebbek vagyunk, téved. Nem találkoztak még anyaoroszlánnal. Bonyolultak vagyunk? Igen. Könnyű velünk összehozni egy randit? Nem. Megéri? Hát persze, hogy igen!