Ahhoz, hogy szülőként ezt a feladatot tökéletesen ellássuk, fontos, hogy előbb magunkban rakjunk rendet. „A gyermekek érzelmi képességeinek megalapozásában a család játssza a legfontosabb szerepet, itt kezd kialakulni az érzelmi intelligencia – az óvoda és iskola csak a már meglévő alapokra építhet. A legjobb életbiztosítás, amit valaha köthet nekünk egy szülő az, hogy általa megtapasztalhatjuk az érzelmi melegséget és a biztonságot adó kapcsolatot” – magyarázza dr. Kádár Annamária pszichológus. „Amennyiben intenzíven odafigyelünk gyermekünkre, megismerjük valódi érzéseit és szükségleteit, akkor ezzel megteremtjük a biztonságos kötődés bázisát. Ez ott kezdődik, hogy gyermekünk jelzéseire minden esetben reagálunk. Amennyiben egy kisgyermeket magára hagyunk szomorúságával, félelmeivel, az nagyon súlyos következményekkel járhat. A síró csecsemőt, aki még nem tud szavakkal segítséget kérni, mindig meg kell nyugtatni! Komolyan kell venni gyermekünk félelmeit – soha nem szabad kinevetni, bagatellizálni negatív érzéseit, mivel gondolkodási sajátosságainak megfelelően a gyermek másképp éli meg a világot, számára sok olyan dolog is félelemkeltő lehet, amire mi nem is gondolnánk. A biztonság fennállását a gyermek sorozatosan ellenőrzi, alkalomról alkalomra teszteli, hogy számíthat-e a szüleire, így erősödik meg benne a biztonságérzet. Amennyiben nem bagatellizáljuk gyermekünk negatív érzelmeit, szavakba öntjük azt, hogy mit él meg adott pillanatban (pl. meglepődés, félelem, harag, düh, szomorúság, csalódottság), és segítünk neki abban, hogy tudatosítsa érzelmeit, akkor jó úton haladunk.”
Fotó: iStock.com/Mkovalevskaya
Minden fontos, amit a gyerek érez
Fontos, hogy szülőként a megfelelő módon odafigyeljünk a kicsikre, hiszen azt a mintát viszik tovább, amit tőlünk kaptak és olyan felnőtté válnak, amilyet nevelünk belőlük.
„Aki gyermekkorában nem tanulta meg érzelmi állapotai kifejezését, érzelmei kezelését, később nehezebben enged közel magához másokat, kerüli az érzelmileg szoros kapcsolatokat, hajlamos felszínes viszonyokat létesíteni, vagy elszigetelődik másoktól, nehezére esik az empátia, és a konfliktusos helyzetekben leblokkol” – meséli Annamária. „A közösségi terekben mindenképpen találkozik negatív hatásokkal a gyermek, de megtanulja ezeket kezelni. A pedagógusoknak a legfontosabb megérteni, hogy az a legfontosabb, hogy az érzelmekről nem ítélkezni, hanem beszélni kell! A cél az, hogy a gyerek megtanulja kezelni a szorongását, a félelmeit, hogy csillapíthassa a dühét és a haragját. Az állandó kritika rosszat tesz neki, és az is, és ha mindig megmondjuk, mit kellene éreznie az adott helyzetben. Ez ugyanis szorongáshoz, gátlásokhoz, beilleszkedési nehézségekhez vezethet.”
A legfontosabb, hogy tudjunk jól reagálni!
Igen, tudjuk, ez sokszor borzalmasan nehéz, hiszen mi is feszültek vagyunk, sietünk és beleesünk ilyen hibákba. De ha megpróbálunk némi tudatosságot vinni a hétköznapi kommunikációba, már az is sokat segíthet.
Szülőként merjünk beszélni a gondjainkról. „Azért vagyok dühös, mert odaégettem a vacsorát.” Vagy ha azt látjuk, hogy ő dühös vagy szomorú, akkor nevezzük meg az érzelmeit, vagy vezessük rá, hogy elmondja, miért és mit érez. Nem találja a játékát? Éhes? Összeveszett az oviban vagy az iskolában valakivel? Megbántották? Beszéljen róla, hiszen kiben bízna, ha nem a szüleiben? Ezen kívül ami igazán fontos, hogy vegyük komolyan a problémáit. A „nem fáj az”, „ne hisztizz” vagy „katona dolog” a lehető legrosszabb nyugtatási formák. Mi sem örülünk felnőttként, ha valaki nem vesz minket komolyan – akkor miért hisszük, hogy ez a gyerekre nincs hatással?
Fotó: iStock.com/Mkovalevskaya
Azt a mintát másolja le, amit otthon lát
Azzal, hogy tanítjuk őket és fejlesztjük az érzelmi intelligenciájukat, nemcsak emocionálisabbak lesznek, de azt is megtanulják, hogy ők hogyan fejleszthetnek másokat, hogyan kell megfelelően hozzáállni az emberekhez.
„Ha a gyermek megtapasztalja azt, hogy szülei érzelmileg hozzáférhetőek, érzékenyek a szükségleteire, kifejezheti nekik a negatív érzelmeit is és elvárhatja, hogy ezeket csillapítsák, akkor belsővé teszi ezt a mintát és elsajátítja az érzelmi szabályozás képességét, amit a testvérkapcsolatban is alkalmaz” – magyarázza a pszichológus. „Ha azonban születésétől fogva azt tanulta meg, hogy kéréseire a környezete nem reagál, kisebb valószínűséggel fog támogatást kérni és gyakrabban fejezi ki agresszíven kérését. Tanítani, hiteles példát nyújtani csak úgy lehet, ha szülőként mi magunk is hitelesen fejezzük ki érzelmeinket. Ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőttekké váljunk, jó kapcsolatokat alakítsunk ki, képesek legyünk együttműködni másokkal, saját érdekeinket érvényesíteni, kezelni a konfliktusainkat, és helyes döntéseket hozni, tárgyi tudásunk mellett elemi szükségünk van érzelmi ügyességre, az érzelmek felismerésének, megfogalmazásának és szabályozásának képességére.”
