Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Konyha

Vörösboros forró csoki egy hangulatos őszi estére

Az ősznek megvannak a maga ételei, italai és illatai. Vagyis elérkezett többek között a forró italok szezonja! Levesek, teák és természetesen a forró csokik időszaka ez. Ha azonban unjuk a szokásos ízeket, bolondítsuk meg egy kis borral, hogy aztán mi is egy kicsit megbolondulhassunk.

Forró, különleges ízű, és csak úgy simogatja a lelket a hideg őszi, vagy majd később a téli napokban, délutánokon és estéken a forró csoki – főleg, ha megbolondítjuk egy kis vörösborral. A forró csokit persze sokféle fűszerrel ízesíthetjük, de az alkoholos formája is jó ötletnek tűnik, ha néhány korty lélekmelengetőre lenne szükségünk. És persze nincs szükség sok összetevőre hozzá, pillanatok alatt kész. Viszont ügyeljünk arra, hogy meglehetősen tömény ital, vagyis óvatosan, mértékkel fogyasszuk, nehogy megártson!

Képünk illusztráció. Fotó: Pixabay/ CCO Public Domain

Képünk illusztráció. Fotó: Pixabay/CCO Public Domain

Hozzávalók:

  • 1,5 bögre tej
  • 1 bögre vörösbor
  • 1/3 bögre étcsokoládé-darabok

Elkészítése:

A tejet és a csokoládédarabokat egy közepesen meleg edénybe tesszük és összekeverjük. Addig melegítjük, amíg az összes csokoládé el nem olvadt és egy krémes csokis tejet nem kapunk. Ekkor öntsük hozzá a vörösbort, és melegítsük az egészet addig, míg forró nem lesz. Ha ez kész, öntsük ki két bögrébe a vörösboros forró csokinkat, és élvezzük a különleges forró italunkat, amint hangulatosabbá teszi az őszi délutánunkat vagy esténket.

Ez az ital meglehetősen tömény, vagyis javasolt a két bögre helyett inkább 6 vagy 8 bögrébe önteni, és úgy kínálni.