Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Te + Én

7 forró szexpóz, amiket filmek tettek felejthetetlenné

A legtöbb filmben helyet kap legalább egy ágyjelenet, ami jobb esetben úgy sikerül, hogy kedvet kapunk egy kis összebújáshoz, bár olyan is előfordul, hogy arra gondolunk, inkább kihagyták volna. És vannak azon kevesek, amelyekre örökre emlékszünk, sőt: bárcsak egyszer az összeset úgy élhetnénk át, mint ők ott, a filmben…

Merthogy a filmes szexjelenetek sokszor nem a valóságot mutatják, már ha csak abból indulunk ki, hogy melyik nőnek van orgazmusa egy perc alatt? Nem lehetetlen, de azért lássuk be, nem ez az átlagos. És tegyük a szívünkre a kezünket: mennyi olyan élményünk van, ami a filmekben jól nézett ki, aztán amikor a valóságban kipróbáltuk, inkább nevettünk egyet, mert sehogy sem olyan volt, mint a mozivásznon…

Persze a listát lehetne bővíteni, hiszen minden bizonnyal mindenkinek van olyan kedvenc filmje és kedvenc jelenete, amit, miután egyszer látott, utána sosem felejt, annyir megtetszett neki valamiért. Mi mégis megpróbálkozunk azzal, hogy olyan filmrészleteket idézünk fel, amikre ha nem is mindenki, de a legtöbben nagyon is jól emlékszünk.

 

Nos, nézzük ezeket a híres jeleneteket, amelyeket ha egyszer láttunk, örökre emlékezni fogunk rájuk! Ezek olyan pillanatok, amelyek egy bizonyos szexpózt tettek felejthetetlenné…

  1. Tükörszex: Tágra zárt szemek
  2. Szex a zongorán: Micsoda nő!
  3. Fekvő kutyapóz: Szenvedélyek viharában
  4. Ülő lovaglópóz: Kockázatos üzlet
  5. Falhoz nyomós póz: Országúti diszkó
  6. Szenvedélyes lovaglópóz: Golyózápor
  7. Klasszikus misszionárius: Kegyetlen játékok