Te + Én

A Nagy Ő mítosza és a Nagy Félreértés eredete

„Szerelem volt első látásra”, „megtaláltam benne a lelki társamat”, „mintha villám csapott volna belém, amikor belenéztem a szemébe”: valahogy ilyen mondatokkal szokták jellemezni kapcsolatuk kezdetét azok, akik azt állítják, megtalálták a Nagy Ő-t.

A kapcsolat eleji rózsaszín köd azt az érzést kelti, hogy igen, ez most valóban AZ, a kapcsolat, ami életünk végéig fog tartani! És majd 90 évesen, ráncosan, unokákkal körülvéve boldogan mosolygunk egymásra, és visszatekintünk több mint fél évszázados, töretlen boldogságban telt házasságunkra…

Fotó: Pexels/ CC0 License

Fotó: Pexels/ CC0 License

Aztán eltelik pár hónap, a szerelem hevében hirtelen összeköltöztünk, talán össze is házasodtunk, együtt éljük eleinte szenvedélyes és izgalmas, majd egyre átlagosabb hétköznapjainkat. Konfliktusokat oldunk meg – eleinte békülős szexszel, később csókkal, még később csak sértődött elfordulással. Vagy a kompromisszumok, amiket azért kötünk, hogy elkerüljük a veszekedést, lassan bedarálják a személyiségünket. Azt mondjuk, ez az igazi elköteleződés, pedig csak fuldoklunk a kötöttség hálójában. Egyik nap felkelünk kedvesünk mellett, és csalódottan tapasztaljuk, hogy lelki társunk mellett mégsem olyan boldog az élet, mint azt képzeltük. Ennek egy oka lehet: talán mégsem ő a Nagy Ő! Talán tévedtünk, megcsalt a megérzésünk, hiszen nem lehet egy ilyen hanyag, bizonytalan, vagy ki tudja, épp minek látjuk ember Életünk Szerelme.

Szakítunk. Új kapcsolat után nézünk. Jön a villámcsapás, a szerelem első látásra. Az első hónapok megint csodálatosak, aztán ismét indul a hullámvasút lefele… Hogy lehet, hogy nem jön Az Igazi Herceg?

Hogy létezik-e a lelki társunk, akit az univerzum mellénk rendelt, azt nem tudom. Azt viszont igen, hogy minden párkapcsolatban (sőt, minden szeretetkapcsolatban) nap mint nap dolgoznunk kell azért, hogy működjön. Az egyetlen állandó dolog a változás, és ahogy mi ketten, mint emberek változunk, úgy a kapcsolatunk is változni fog. A működés érdekében pedig napról napra dolgoznunk kell: újra és újra megismerni egymást, bizalmat fektetni a másikba, keserű kompromisszum helyett megtalálni a közösen járható utat, és emellett saját magunkat sem elfeledni. Ezekből épül fel a kapcsolat, és ezekből lesz végül a gyémántlakodalom, sok unoka, ráncosan egymásra mosolygás.