Csillagok

A teljes elszigeteltség. Remeték régen és ma

A remeteség egyidős magával a társadalommal, hisz mindig akadtak, akik nem tudtak vagy nem akartak betagozódni a rendszerbe, az örök kívülállók. A kezdők csak belülről bomlasztják a rendszert, az igazi vérprofik azonban kivonulnak a társadalomból, s a természet durva, de igazságos törvényeit választják az emberiség durva, de igazságtalan szabályai helyett.

De vajon miért dönt valaki amellett, hogy elhagyja a biztonságos közeget?

A romantikus magyarázat

Az első remeték minden bizonnyal az egzotikus Keleten, Indiában születtek. A jógik olyan személyek, akik éveket töltöttek elvonulásban, titkos gyakorlatokat végeztek, s megtanulták uralni a testüket, s ezáltal a lelküket is. Ez vallási visszavonulás. A világtörténelem egyik leghíresebb remetéje Gautáma Sziddhárta nevű herceg, aki a buddhizmus megalapítójaként vonult be a történelembe, bár később miután megvilágosodott, megtagadta ezt az önsanyargató életmódot. Charles de Montalembert, 19. századi francia filozófus így fogalmazta meg: „A magányos, önmegtagadó élet teljes ellentétben áll az emberi hajlammal, és mégis, a természetével együtt jár. Nincs ember, aki ne érezte volna az élete egy bizonyos szakaszában a magányra való titokzatos, erős késztetést”, s talán szó szerint veszik Goethe szavait, „Amikor végre egyedül vagyok, nem vagyok egyedül.”

Fotó: Unsplash/Julia Caesar

Fotó: Unsplash/Julia Caesar

Sokan gondolhatnánk, hogy Európában a remeteség egyidős a kereszténységgel, ám valójában sokkal régebbiek az első feljegyzéseink. Már a görög filozófusok is szerettek elvonulni, és magányban gondolkozni, Diogenész például egy hordóban lakott, s onnan kutatta az emberiség nagy rejtélyeit, sőt Püthagorasz is jobban szerette a magányt a társaságnál. Bár a filozófusoknál még betudhatjuk az elvonulást szakmai ártalomnak is akár, de ők tekinthetők a sivataglakó Szent Antal és Szent Simeon, az oszloplakó elődjeinek. A korai kereszténység korában ez a fajta elvonuló, önsanyargató életmód kifejezetten divatosnak számított, voltak idők, amikor ötezer remete lakta a sivatagokat. Úgy gondolták, hogy csak úgy lehet erős a szellemük, ha megedzik a testüket hozzá.

Kevésbé romantikusoknak

Persze vannak kevésbé romantikus okai is a remeteségnek, mégpedig az, ha valaki olyan súlyos bűnt követ el, mely miatt tovább nem tűrik meg maguk közt az emberek. Remete Szent Pál például még a keresztényüldözések elől menekült a magányba, az még egy megbocsájtható, vértanúhoz méltó bűn, egy barlangban élt remeteként, hogy ne találjanak rá a római katonák. A 20. századi remeték egy hatalmas része dezertőr volt, elsősorban ők azok, akiknek sosem bocsájt meg a társadalom.

Modern remeték

A mai remeték már nem vallási okokból fordulnak el a társadalomtól, sokkal inkább a kiábrándultság vezérli őket, valaha szerves részei voltak egy rendszernek, amely mégsem felelt meg az elvárásaiknak és inkább a magányt választják. Az olaszországi Isacco Turina szociológia professzora szerint az országában több mint ezer remete él napjainkban, akiknek nagy része nő. Persze már nem a régi, romantikus barlanglakó fajták, apartmanokban élnek, és egész nap a neten lógnak. Ők azok, akik a modern világ hirtelen változásaihoz nem tudtak alkalmazkodni, s egy félig tudatos, de félig öntudatlanul választott, se itt, se ott állapotban élik mindennapjaikat.

Fotó: Unsplash/Joel Pilger

Fotó: Unsplash/Joel Pilger

A hatvanas évek hippijei még szent meggyőződésből, az indiai remete kultúra iránti vonzalmuk miatt vonultak ki, ma már csak a kiábrándultság maradt. Aki ma elvonul, a minimális komfortfeltételeket azért megteremti maga körül. Elhagyatott házakban élnek, dohos pincékben, s sokuk azért mégsem tudott elszabadulni a világtól, csupán képletesen. A csíksomlyói remetének például van mobilja és fel lehet hívni, hogy nyissa ki a kápolnát. Egy kicsit más, mint 15 évig egy oszlop tetején élni…

A posztmodernben

A legmodernebbek pedig nem is tudnak arról, hogy ők remeték, egyszerűen csak beszippantotta őket a cybertér, teljesen leépültek emberi kapcsolataik, a pizzafutárokon kívül senkivel sem találkoznak heteken keresztül. És persze vannak olyanok is, akik kényszerből mondanak le modern élet luxusáról, ők azok, akik elveszítették a munkájukat, lakhelyüket, s a természetben próbálnak túlélni mindenfajta komfortfokozat nélkül.