Otthon

Hordozási kisokos 1. – rugalmas kendő

A hordozást a baba pár napos korában a legtöbben rugalmas kendővel kezdik. Mi is ebben ismerkedtünk egymással és a hordozás szépségeivel.

Ha már újszülött korban el szeretnéd kezdeni a hordozást, akkor a rugalmas kendő egy szuper eszköz erre. Hogy miért? Megtudod most induló Hordozási kisokos című sorozatunk első részéből, ugyanis a rugalmas kendő áll ezúttal a középpontban. A tapasztalataim mellett Gerhát Petra hordozási tanácsadó 5 tuti tippet oszt meg ezzel a hordozó eszközzel kapcsolatban.

Én már a szüléskor a kórházba is magammal vittem a rugalmas kendőnket, amivel egyébként az apukám lepett meg még terhesen, nőnapra minket, csajokat (ugyanis kislányt vártam). Persze apukám nem magától találta ki, hogy erre vágyunk – erősen súgtam. Szóval a hordozókendőt már akkor beszereztem, mikor még hat hónapos terhes sem voltam, és a kórházi csomagban is ott lapult. Hogy miért? Mert az elsőszülöttet ugyan nem hordoztam, de úgy gondoltam, két gyerekkel muszáj lesz a kicsit magamra aggatnom, hogy neki az anya közelségigénye is ki legyen elégítve, de a naggyal is tudjak játszani, sétálni, ide-oda menni.

Montázs: Ridikül.hu

Montázs: Ridikül.hu

1. Bajusz mintás rugalmas hordozókendő, Liliputi 11.990 forint
2. Rajzos mintás rugalmas hordozókendő, Je Porte Mon Bebe 14.800 forint
3. Csipkés rugalmas hordozókendő, Mybabyhug 10.900 forint

Én, aki teljesen kezdő voltam a hordozás terén, azért választottam a rugalmas kendőt, mert viszonylag kedvező, 10 ezer forint körüli áron beszerezhető újonnan és használtan egyaránt (így, ha mégsem válik be, nem bukik annyit az ember, kis veszteséggel továbbadhatja), valamint azt hallottam, a szövött kendőknél egyszerűbb a használata. A rugalmas kendővel kapcsolatban sokan felhozzák, hogy nyáron, a sok réteg miatt nem kényelmes, fennáll a túlmelegedés veszélye, de mivel ősszel született a második gyerekem, ezzel a problémával nekem nem kellett számolnom.

Azt tanácsolom mindenkinek, aki ezzel kezdi a hordozást, hogy jó előre szerezze be, és időben kezdjen el YouTube-videók alapján egy plüssmackóval gyakorolni. Így mire megszületik a gyerek, már rutinból megy, melyik végét hova és hogyan csavarjuk, hajtsuk és kössük, és csak a plüssmackónál mozgékonyabb és hangosabb gyerek okozta kihívással kell megküzdeni.

Fotó: Hámori Zsófia

Fotó: Hámori Zsófia

Én nem öltöztettem külön a gyereket, hordozós kabátot használtunk, a benti ruhánkban az alá bújtunk be mindketten. A kabát egyrészt praktikus, mert nem kell külön magunkat és a babát is öltöztetni. A nehézséget nekünk az okozta, hogy télen, amikor a jól bebugyolált autós hordozóból kiszedtük a szupermarket parkolójában, hogy bemenjünk bevásárolni, akkor a kocsiban, ülve kellett magamra kötnöm, hogy még a meleg autóban bújjunk együtt a hordozós kabát alá. De igazából ebben az esetben is csak a gyakorlat teszi a mestert, tél közepére már csukott szemmel is megcsináltam volna az autóban ülve.

A rugalmas kendővel a babákat csak előre lehet kötni, de oda kétféleképpen: a külső- és a belsőzsebes verziók közül választhatunk. A belsőzsebes kötés mindenképpen jobb és kényelmesebb a babának. A kendőt egyszer pluszban is átköthetjük a derekunkon, ha zavarna a hosszabb lelógó rész, de én például kifejezetten szerettem, hogy lóg, feldobta a szettemet, akárcsak egy sima sál vagy kendő.

Nálunk apa nem sajátította el a kötésmódot (bár elméletben tudta), de ez mégsem azt jelentette, hogy nem hordozta volna a kendőben a lányát, csak éppenséggel én applikáltam rájuk.

Gerhát Petra hordozási tanácsadó 5 tippje:

  1. A rugalmas kendőt mindig három rétegű kötéssel használjuk, így képes biztonságosan és stabilan megtámasztani gyermekünk testét.
  2. Ügyeljünk arra, hogy a kendőben a baba enyhe terpeszben, vízszintes combcsontokkal és térdhajlattól térdhajlatig megtámasztva helyezkedjen el – így kerül a csípője tehermentes pozícióba.
  3. A két kendőszárat a vállunkról leemelve és vízszintesen meghúzva biztosíthatjuk a tökéletes feszességet. Bátran igazítsunk rajta akár menet közben is, ha lazulni érezzük.
  4. Az igazán apró babák fejét az egyik oldalsó kendőszárral megtámaszthatjuk alvás közben.
  5. A tökéletes hordozási pozíció a szülő és a baba testalkatától is függ, de az esetek nagy részében akkor lesz mindkettőnk számára a legkényelmesebb, ha gyermekünk a fejét a mellkasunkra tudja hajtani.