Csillagok

Új utakra lépni - a karma hatalma

Amikor megszületünk, sok mindent elárulunk magunkról, és kicsit jövőbeli sorsunkról is. Nem mindegy, hogy mikor kezdünk el járni, vagy mikor szólalunk meg. Mi az, amivel kapcsolatban késztetést érzünk magunkban. Ha egy labdát odarúgnak elénk, vajon visszarúgjuk, vagy tanulmányozni kezdjük?

Én például tanulmányoztam. Nem vonzott a játék. Viszont igen korán elkezdtem énekelni. Állítólag akkor, amikor mások még beszélni sem nagyon szoktak. Visszamondtam hallott szövegeket szinte szóról szóra. Ha romantikus zenét tettek fel, elkezdtem könnyezni. Anyám nem is értette, hogy miért nem ordítok, vagy miért nem röhögök. Hatott rám, mint ahogy azóta nagyon sok minden.

Forrás: Unsplash/Justin Luebke

Fotó: Unsplash / Justin Luebke

Sors-utak

De vajon mennyire függ a karmánktól, hogy mit kezdünk magunkkal az életben? Sokan összekeverik a karmát valamiféle sorsszerűséggel, pedig itt csupán arról van szó, hogy az okok és okozatok összefüggenek. Semmi nem marad következmény nélkül. Néha egy apró gondolat akár cunamikat indíthat be. Néha egy-egy apró mozdulat átlökhet minket „egyik sors-útról” egy másik „sors-útra”. Az mindig kérdés, hogy a külső hatások mennyiben befolyásolnak bennünket. Miért érdekel engem jobban a labda tárgyszerűsége, mint az az élmény, hogy visszarúgjam? Ez vajon belőlem fakad, vagy volt az életemben egy olyan pillanat, ami meghatározta az érdeklődésemet? Miért nem lettem matematikus? Mert nem érdekelt, nem erre fordítottam elég energiát? Hol az a pillanat, ami meghatároz bennünket, vagy ami kizökkent és új utakra visz?

Aki hallgatott a megérzéseire

Egy lánybarátom pénzügyi területen dolgozott. Nem igazán szerette a munkáját. Talán nem is volt benne túl sikeres. Aztán rájött egyik pillanatról a másikra, hogy nem ezen az úton kell gondoznia a hervadó virágokat. Új, termékenyebb útra kell lépni, ahol új földbe új virágokat lehet ültetni. Száznyolcvan fokos fordulatot vett az élete. Fogorvosi asszisztens lett. És élvezte. Azt mondta, hogy ő gyakorlatilag mindig is érdekesnek találta ezt a munkát. Talán a lelke mélyén mindig is tudta, hogy ezen a területen szeretne elhelyezkedni, de más, józanabbnak tűnő érvek más irányba terelték. Aztán nem menekült a sorsa elől. Hallgatott az intuícióira. Döntött és jól döntött.

A komfortzóna káros hatása

Sokszor a környezetünk elkezd visszairányítani arra az útra, amelyről épp át akarunk térni egy másikra. Ez soha nem egyszerű folyamat. Lehet, hogy eddig jó irányba haladt az életünk, de épp olyan út végéhez értünk, ahol már csak egyhelyben járhatunk. Ez rövidtávon igen kényelmes, de gyakorlatilag nem vezet sehova. Nem leszünk tőle többek, nem leszünk mások, szépen lassan elsorvad a lelkünk, miközben az életünk egy kiszámítható pályán mozog. Beszűkülünk. A komfortzónánkban olyanok vagyunk, mint a kisrágcsáló, aki körbe-körbe rohangál, enni is kap, és nem keresi a miértekre a választ. Márpedig ha nem jelöljük ki az út végét, akkor előbb-utóbb elfelejtkezünk arról is, hogy ennek az útnak egyszer volt egy kezdete. Hogy voltak miértek, és ezekre meg kell adnunk a válaszokat. Hogy egyszer meghoztunk egy döntést, beugrottunk a hideg vízbe, voltak céljaink, volt értelme az életünknek.

Forrás: Unsplash/Frances Gunn

Fotó: Unsplash / Frances Gunn

Sikertelen átlépés

Én is többször le akartam térni arról az útról, amit kijelöltem magamnak. Mindig írtam. Hol darabot, hol dalszöveget, hol cikkeket. Viszont egyszer azt gondoltam, el kéne dobni a klaviatúrát, fel kéne állni a székből, és valami olyan munkát kellene találnom, ami egyáltalán nem kötődik a korábbi életemhez. Gyógymasszőr szerettem volna lenni. Ültem, és rájöttem, hogy kinyílt előttem egy „sors-út”. Nem logikus lépés, hiszen képesítésem nem volt, a kezem igen hamar fárad, anatómiai ismereteim sem megfelelőek. Viszont izgatott, hogy mi lenne, ha nem úgy kezdődne a nap, hogy bekapcsolom a laptopomat, nem úgy folytatódna, hogy ülök, és gépelek valamit. Mi lenne, ha rögtön egy emberrel lennék kapcsolatba, az izmaival, és azzal, hogy a fájdalmát megszüntessem, vagy oldjam a feszültségeit.

És jött a külső ellenállás. Mindenki lebeszélt a döntésemről. Logikus érvek sorakoztak egymás mellett. És egy idő után ebben a nagy logikai szövevényben elvesztem. Azok a bizonyos megérzések, intuíciók kihaltak belőlem. Hogy ez jó, vagy nem jó, most már nem tudom elmondani. Hiszen van, amikor egy rendszerben logikusan kell gondolkodni. De közelebb kerülhetünk magunkhoz, ha merünk hallgatni a megérzéseinkre, és vállalni a sokszor veszélyesnek tűnő kockázatokat is.